Kisebb mértékű volt az északi-sarkvidéki jégtömeg olvadása az idén

Az északi-sarkvidéki jégtömeg idén nyáron tapasztalt regenerálódása a jégtérfogat tekintetében is visszaköszönt: az Európai Űrügynökség (ESA) Cryosat nevű műholdja az idei olvadási szezon végén majdnem 9 ezer köbkilométernyi jeget mért a térségben.

20 ezer köbkilométernyi tengeri jég

A mostani érték jóval nagyobb, mint az előző év ugyanezen időszakában. "Annak ellenére, hogy az északi-sarki tengeri jég regenerálódása kétségtelenül örömteli hír, muszáj azoknak a háttérben zajló változásoknak a fényében szemlélnünk, amelyek az elmúlt pár évtizedben történtek" - mondta Andy Shepherd, a University College London (UCL) professzora, hozzátéve, hogy a becslések szerint az 1980-as évek elején nagyjából 20 ezer köbkilométernyi tengeri jég úszott az északi-sarkvidéken októberenként.

A sarkvidéki tengeri jégtakaró vastagságát fejlett radartechnológiával vizsgáló Cryosat az elindítását követő három évben az őszi jégtérfogat folyamatos csökkenését észlelte, és 2012 októbere végén mérte a legkisebb, mindössze 6 ezer köbkilométernyi értéket.

Idén hidegebb volt a nyár

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Az idei, jóval hidegebb nyarat követően azonban az őszi jégtérfogat értéke megnövekedett. A 2012 októberi vizsgálattal azonos három hétben végzett mérések szerint a jégtáblák össztérfogata idén 9 ezer köbkilométer volt.

A szakemberek szerint mindez részben a régebbi, 2-3 éves jég nagyobb arányú megmaradásával magyarázható. "A korábbi nyarak során a többéves jég egy része az alaszkai és szibériai területek felé sodródott, ahol aztán elolvadt.

A széljárásokban bekövetkezett változás miatt azonban ez a jégtömeg a múlt nyáron nem mozdult. Így valószínűleg jövőre még több idősebb jég lesz, mint idén volt" - húzta alá Don Perovich, az amerikai Dartmouth Egyetem tengeri szakértője, aki szerint a Cryosat adatai megegyeznek más űreszközök megfigyeléseivel.

A tengeri jég kiterjedését ugyan könnyebb mérni, de a szakemberek szerint a jégvastagság/térfogat a legbiztosabb mutatója a jégtömeg egészségi állapotának. Az új Cryosat-tanulmányt az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) San Franciscóban megrendezett őszi találkozóján ismertették - adta hírül a BBC News.

Forrás: MTI

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
      Lifestyle
      Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.