Kitudódott, mikortól szállít utasokat az első emeletes vonat Magyarországon
Először március 15-én utazhatunk majd a várva várt elektromos motorvonattal.
Elektromos szerelvények érkeznek
Igazán különleges alkalomnak ígérkezik az idei március 15-e: ekkor utazhatunk ugyanis első ízben emeletes motorvonattal Magyarországon, méghozzá Cegléd és Szolnok között - olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában. Áprilistól pedig már a váci elővárosi forgalomban is találkozhatunk a KISS-szel. Sőt, ez még korántsem minden: 2020 végéig további 19, nagy kapacitású elektromos szerelvény jön majd az elővárosi vonalakra, 2022 végéig pedig forgalomba áll majd mind a 40 KISS.