Utazás

Gyors melegedés vette kezdetét, de elmarad a hétvégi hőhullám

Kedden több napsütésre számíthatunk, illetve a hőmérséklet is emelkedik majd pár fokot. A továbbiakban is folytatódik a felemelegedés, a hétvégén azonban búcsút kell mondanunk a nyári időnek.

Keddi időjárás jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése alapján kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, de főként délnyugaton lehetnek tartósabban felhős körzetek is. A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de délnyugaton kisebb eső, zápor nem kizárt. Késő estétől az északnyugati határ közelében zápor, zivatar előfordulhat. A déli, délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 26 fok között alakul, a Dél-Dunántúlon lehet ennél kissé hűvösebb.

A hétfőn kezdődött gyors melegedés hatására péntekre már nyári melegben lesz részünk, az előre jelzett 35-37 fokos kánikula, ezzel együtt pedig az év első hőhulláma azonban elmarad: a 25 fokos napi középhőmérsékletet, azaz a hőség küszöbének definícióját nem érjük el. Szombaton ugyanis hidegfront érkezik, ami 23-28 fokra »rántja vissza« a hőmérsékletet, és benne van a pakliban a kiadós, országos esőzés is – írja a 24.hu.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Derűs gyermeknapi programként kezdődött a balatoni sétahajózás, rémálom lett belőle. 68 éve történt a Pajtás gőzhajó tragikus balesete. A balatoni hajózás talán legsúlyosabb katasztrófájának legalább 23 áldozata volt. Sokáig az utasokat okolták a hajó felborulásáért, de egy túlélő pár éve felidézte, mi is történt évtizedekkel ezelőtt.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Még csak január van, de az idei év legizgalmasabb ruhatrendje máris berobbant a divatvilágba. Hollywood It girljei és a világ stílusikonjai egyaránt rajonganak érte, hiszen egyszerre nőies, érzéki és...
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...
Sztárok
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Sztárok
Kirobbanó formában van Selena Gomez, aki saját kozmetikai márkájának partiján villantotta meg tökéletes vonalait egy rendkívül csábító ruhában.
Lifestyle
Egy beszélgetés vagy találkozás régi félreértéseket segíthet tisztázni a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.