Utazás

Ez a felfedezés mindent megváltoztat, amit az univerzum múltjáról eddig gondoltunk

Kanadai tudósok 1672 olyan galaxisra bukkantak a James Webb űrteleszkóp segítségével, melyek elvileg nem is létezhetnének.

Feltárul az univerzum titkos múltja

A kanadai Victoria Egyetem szakemberei a The Astrophysical Journal című szaklapban tették közzé a kutatásuk eredményeit összefoglaló tanulmányukat. A szöveg szerint a frissen felfedezett galaxisok több szempontból is a Tejútrendszerre emlékeztetnek. A felfedezés egy körülbelül 10 milliárd évvel ezelőtti állapotot tükröz, ami azért érdekes, mert a tudósok eddig úgy vélték, ebben a korszakban annyira intenzívek voltak a galaktikus egyesülések, hogy nem jöhettek létre a Tejútrendszerhez hasonló, törékeny struktúrák. Még nem értél a cikk végére, lapozd fel galériánkat a folytatásért!

Az ilyen galaxisok azonban tízszer gyakoribban voltak az univerzum ezen időszakában, mint azt a tudósok eddig gondolták. Az eddigi teóriák szerint az ősrobbanás után 1-2 milliárd évvel kezdtek törpeóriássá összeállni az első csillagok, aztán elkezdték kannibalizálni egymást. Végül így születtek meg a Tejútrendszerhez hasonló galaxisok.
Kattints a további képekért!

A bronzkorból származó női csontvázat a kilencvenes évek második felében találták meg Skóciában, most pedig megpróbálták rekonstruálni a nagyjából 4200 éves halott arcát.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      Azt hitted, hogy a mosógép a legnagyobb áramfaló a háztartásban? Pedig van egy készülék, ami akár hatszor annyi energiát is fogyaszthat – és szinte minden otthonban ott van!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...
      Lifestyle
      Rengetegen dobják fel a lakásukat ilyenkor a tavasz egyik kedvenc virágával, a nárcisszal. Azonban a többség nem tudja, hogy a gyönyörű virágokat tilos így vázába tenni.
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...