Utazás

Ismét jön a havazás - Ezekben a megyékben készüljünk fel

Helyenként akár még mínusz 10 fok is lehet.

Csütörtök

Éjszaka átmenetileg csökken a felhőzet, északkeleten és az Észak-Alföldön párás lesz a levegő, foltokban köd is képződhet. Hajnalban nyugat felől felhősáv érkezik, amely napközben kelet felé vonul és szakadozik. Délutántól megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére a legtöbb helyen már erősen felhős lesz az ég. Szerdán számottevő csapadék nem várható, estétől viszont előbb északkeleten, majd északnyugaton gyenge havazás, hószállingózás előfordulhat. A csütörtök napközbeni átmeneti száraz időszakot követően estétől északnyugat felől egyre több helyen eső, havas eső, északkelet felé haladva már inkább havazás valószínű. Szerdán az északnyugati, csütürtökön este már a délnyugati szelet a Dunántúlon erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, -6 fok között valószínű, de az északi fagyzugos helyeken -10 fokot, illetve ettől alacsonyabb értékeket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 1 és 7 fok között alakul.

Az egészségügyi kockázatok miatt bezártak a sípályák, azonban ne bánkódj: ha nyaralni indulnál, vannak bőven lehetőségek, amelyek közül választhatsz.

Leadfotó: 123RF.com Fotó: 123RF.com Forrás: MTI

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Lifestyle
      Vannak receptek a tökéletes randevúhoz, de váratlan események olykor meghiúsíthatják ezt. Egy lány borzalmasan kínos szituációba keveredett, de a vele lévő pasi igazi úriemberként viselkedett.
      Fashion&Beauty
      Benes Anita márkája, a Daalarna már több mint 22 éve híres gyönyörűen kidolgozott csipkerészleteiről és mesébe illő textúráiról. A napokban lezajlott a márka legújabb, 2026-os kollekció fotózása,...
      Lifestyle
      Általában meg szokták kapni a levelet az adózók, de akad, amikor csak félresöprik, vagy elfelejtik.
      Utazás
      Várhatóan már az idén nyáron új szabadstrand nyílik Budapesten, és indulhat a Duna-fürdő tesztelése is.
      Sztárok
      Bár a sztárnak még mindig rengeteg elfoglaltsága van, de George Clooney megpróbál annyit időt tölteni a gyerekeivel, amennyit csak tud.
      Lifestyle
      Egy rendkívül kártékony androidos alkalmazás vált elérhetővé a Google Play Áruházban. Bár azóta törölték, de sokaknak fent lehet a telefonján.