Ekkor mérséklődhet végre a hazánkat sújtó aszály
Szerencsére nem kell már sokat várnunk rá.
Ez az aszály sem tart örökké
A következő három forró nap fokozott figyelmet igényel a vízügyes szakemberektől is, de az előrejelzések szerint a hétvégétől mérsékelten javulhat az aszályhelyzet – tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
A hétvégére jelzett csapadék stabilizálhatja a vízrendszereket – tették hozzá. A Duna külföldi vízgyűjtőin jellemzően 10-63 milliméter közötti eső valószínű, a csapadék zöme péntektől vasárnapig hullik majd. A Tisza vízgyűjtő területén is csapadékot várnak a szakemberek, elsősorban a szlovákiai és a magyarországi részeken, ahol akár 50-74 milliméternyi csapadék is hullhat szombat és kedd között.Szombattól Magyarországon is változékonyabb időjárás várható, mérsékelt és rövid ideig tartó lehűléssel. A hidegfront átvonulásával többfelé fordulhat elő záporeső, zivatar.
A legfrissebb előrejelzés szerint az átlagosnál nagyobb bizonytalansággal a következő 6 napban főleg a középső és keleti országrészben, területi átlagban jelentős mennyiségű csapadék érkezhet.