Utazás

Egyre látványosabban növekszik a nők száma az ukrán hadseregben

Két év alatt negyven százalékkal nőtt a nők aránya az ukrán hadseregben, immáron csaknem 43 ezer női katona teljesít szolgálatot.

Feloldották az összes szolgálattal kapcsolatos korlátozást

2021-hez képest 40 százalékkal, vagyis 12 ezer fővel emelkedett a nők aránya az ukrán hadseregben. Jelenleg az ukrán fegyveres erők soraiban csaknem 43 ezer női katona szolgál – közölte a kijevi védelmi minisztérium hétfőn a Telegram-oldalán.

Az ukrán védelmi tárca közleményében azt is hangsúlyozta, hogy a nők számára feloldották az összes szolgálattal kapcsolatos korlátozást. Míg a nők korábban főként egészségügyi, kommunikációs, könyvelői, adminisztratív tisztségekben, illetve szakácsként szolgáltak a katonaságnál, addig mostanra sofőrként, gránátosként, felderítőcsoport parancsnokának helyetteseként, páncélozott gyalogsági járművek parancsnokaként, karbantartóként, géppuskásként és mesterlövészként is szolgálhatnak.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az ukrán hadsereggel korábban csak a 18 és 40 éves között nők szerződhettek, ám ezen is változtattak: már 60 éves korukig van erre lehetőségük, ahogy a férfiak estében is. 2019-től pedig már a fiatal nők is járhatnak katonai iskolákba, írja az MTI.

A palesztin-izraeli konfliktus eszkalálódása a közel-keleti rendezés ügyét monopolizálni próbáló amerikai politika kudarcának következménye - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden a Kremlben fogadta Mohammed asz-Szudáni iraki kormányfőt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Hosszú ideje tudjuk, hogy a folyamatos alvásmegvonás előbb-után csúnyán megbosszulja magát, s alaposan roncsolja az egészségünket, de mi történik akkor, ha naponta csupán 5 perccel hosszabbítjuk meg...
Sztárok
Az ördög Pradát visel - Lauren Weisberger azonos című regényének adaptációja - 2006-ban hódította meg a mozikat, húsz év elteltével pedig a folytatást is megkapjuk, egyvalami azonban változatlan: a...
Fashion&Beauty
Nagyon elegáns szerelés mellett tette le a voksát nemrég Kamilla királyné, választásával ráadásul azt is elárulta, hogy nagyon megtetszett neki az egyik legromantikusabb öltözködési stílus.
Egészség
A napi két liter víz jól hangzik, de sokaknál ez egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, az ideális mennyiség ugyanis függ a testsúlytól, az élethelyzettől, a fizikai aktivitástól és az életkortól is.
Sztárok
Az 58 esztendős televíziós csak ritkán enged betekintést magánélete kulisszái mögé, most viszont - fia 24. születésnapja apropóján - kivételt tett - rajongói legnagyobb örömére.
Sztárok
Januárban startolt el a TV2-n A Nagy Ő című népszerű párkereső reality hetedik szezonja, melyben Stohl András színész keresi a szerelmet a kegyeiért versengő hölgyek gyűrűjében. Február 4-én, szerdán...