Megdöbbentő esetnek lehettek szemtanúi egy repülőgép utasai a kényszerleszállást megelőzően
Kényszerleszállást hajtott végre egy Görögországból induló repülőgép vasárnap éjszaka, miután a pilótája rosszul lett és magára zárta az ajtót.
Kirohant a levegőben lévő repülőgép kapitánya a pilótafülkéből
Érdekes útban lehetett része vasárnap éjszaka a Görögországból hazatartó utasoknak, ugyanis a repülés közepén a pilóta kirontott a fülkéből és a mosdóba szaladt. A levegőben lévő repülőgép kapitánya ezt követően magára zárta az ajtót és ki se jött onnan a landolásig.
Ezután az első tiszt vette át az irányítást a repülőgép felett és egyedül szállt le az utasszállítóval.
„A gépet a leszállópályán öt tűzoltóautó és két mentőautó fogadta a leszálláskor” – nyilatkozta egy utas a Scottish Sunnak, aki azt is elmondta, hogy a repülőn már bejelentette az első tiszt, hogy a kapitány rosszulléte az azonnali leszállásnak az oka. A fiatal másodpilóta azt is kiemelte, hogy pilótatársával már 13 órája voltak szolgálatban.
Az EasyJet szóvivője a Mirrornak nyilatkozva elmondta: „Az EasyJet megerősíti, hogy az EZY6938-as járat június 12-én Heraklionból Edinburghba tartó járata gyorsított leszállást kért, mivel a kapitány rosszul lett Edinburgh megközelítése közben” – írja cikkében a Mirror.
Némelyik sziklák között kanyargó útra még ránézni is félelmetes. Te melyiken mernél autózni?