December leghidegebb hete jön - Ilyen idő lesz a következő napokban

A Kiderül.hu előrejelzése alapján ilyen időre számíthatunk.
Hétfőn
A napos időszakok közötti felhőátvonulásokból szórványosan fordul elő záporeső, a hegyekben, illetve estétől néhol síkvidéken is hózápor. Az Észak-Alföldön maradhatnak tartósan felhős tájak is. Az északnyugati szelet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és a Zempléni-hegység környékének kivételével erős, elsősorban a Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. Estére mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között várható. Késő este -2, +3 fok valószínű.
Kedden
Eleinte keleten még kevesebb lehet a felhő, de délután már ott is erősen felhős lesz az ég. Szórványosan valószínű havas eső, főként a magasabban fekvő területeken havazás, délnyugaton inkább eső. A nyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
Szerdán
Napközben szakadozik a felhőzet, erősen és közepesen felhős időszakok egyaránt lesznek. Elszórtan valószínű zápor, hózápor, hajnalban délnyugaton ónos eső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.