Utazás

Újjáéled a történelem: ismét kinyit Budapest legrégebbi kávéháza

Történelmi szempontból jelentős helyszín a budapesti Centrál kávéház, amit legutóbb a koronavírus-járvány kezdetén zártak be, a kényszerszünet azonban hamarosan véget ér.

A legendás Centrál

A Centrál kávéház történelmi nevezetességű vendéglátóhely Budapest V. kerületében, a Károlyi utca 9. szám alatt. 1887-ben nyitották meg, és pár éven belül a pesti szellemi élet egyik centrumaként tartották számon, a századelőn a magyar irodalmi élet egyik legjelentősebb helyszíne lett.

1890 és 1945 között a Centrálban összegyűlő neves írók, költők, mecénások irodalmi lapokat szerkesztettek itt, valamint tudósok, zeneszerzők, képzőművészek, tartottak benne találkozókat. Az első jelentős esemény az volt, amikor Kiss József a Váci utcai Koronából átköltöztette Kerek Asztalát és a frissen alapított A Hét szerkesztőségét. A cikkek nagy részét itt írták és a frissen elkészült írásokat átküldték az Atheneum nyomdába. A Hétre a főváros összes kávéháza előfizetett.

A Hét fiatalabb íróinak csoportja alapította meg Nyugatot, amely az új eszméket, új hangot képviselte, s a lap íróinak is törzshelyévé vált a Centrál, kétszer is volt itt törzsasztaluk. Az 1908-as indulástól kezdve 8 éven keresztül mindennaposak voltak az összejövetelek. Az írók minden kedden összegyűltek a Nyugat-zsúrra. Ezeken az eseményeken olyan neves írók és költők vettek részt rendszeresen, mint Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc vagy éppen Babits Mihály. A második törzsasztalnál 1920-körül állandó vendég volt többek között Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Szép Ernő és Szabó Lőrinc, aki „folyton írt a kávéja mellett”, valamint egy ideig József Attila is.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Megbecsült vendége volt a kávéháznak Karinthy Frigyes, aki miután Budáról Pestre költözött, a Hadikból, a Centrálba tette át székhelyét. 1934-1938 között itt töltötte sok délutánját. Itt észlelte végzetes betegségének első tüneteit, majd műtétje után itt írta az Utazás a koponyám körül első vázlatait. Karinthy asztalánál gyakran megtalálható volt a fiatal Ottlik Géza is.

1930 és 1940 között a Centrálban tartották szerdánkénti összejöveteleiket a magyar írónők is, akik 1936-ban alapították meg a Kaffka Margit Társaságot. Szívesen időztek itt képzőművészek, művészettörténészek, tudósok is.

A második világháború nagy változást hozott a kávéház életébe.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...
Sztárok
Sajnos kilencven esztendősen elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas magyar színész, díszlettervező, filmrendező, képzőművész.
Sztárok
Kirobbanó formában van Selena Gomez, aki saját kozmetikai márkájának partiján villantotta meg tökéletes vonalait egy rendkívül csábító ruhában.
Lifestyle
Egy beszélgetés vagy találkozás régi félreértéseket segíthet tisztázni a Skorpiónak. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Mária dán királyné a minap színházban járt, ennek apropóján pedig egy isteni szerelést húzott elő a gardróbjából.
Lifestyle
Veled is elfordult már, hogy nem fértél a hűtőben? A profi séfeknek van néhány tanácsa, hogy tudod ezt orvosolni.