Utazás

Valódi álommeló: még fizetnek is azért, hogy munkaidőben a lehető legnagyobb kényelemben aludj

Hivatásos párnatesztelőket keres egy brit szállásfoglaló portál. A szerencsés kiválasztottnak összesen több mint száz vendégéjszakát kell különböző hotelekben eltöltenie, és ezért nem is kevés fizetést kínálnak.

Igazi álommunka-lehetőség

Máshol dorgálás jár azért, ha elszundítasz munkaidőben, a hoo nevű brit szállásfoglaló portál pedig pontosan ezt várja el legújabb alkalmazottjától. A meghirdetett munkakör nem más, mint hivatásos párnatesztelő, akinek legfőbb feladata az lesz, hogy összesen 52 szállodában eltöltsön két-két éjszakát, és értékelje, hogy mennyire kellemes, kényelmes, pihentető a hotelszoba ágyában található párna – írta meg a 24.hu. Ez már önmagában valódi álommelónak tűnik, de ne feledkezzünk meg a fizetségről sem, ami állomásonként 100 fontot, vagyis átszámítva körülbelül 46 ezer forintnak megfelelő összeget jelent. Arról nem is beszélve, hogy a szállás mellett a reggelit is a cég fizeti.

Azt már az álláshirdetésben is leszögezik, hogy a kiválasztott szakembernek az alváson és a pihenésen kívül is van némi dolga: írásban véleményt kell alkotnia a tapasztalatairól, és néhány szállodát is pontoznia kell – kizárólag azok alapján, amit a párnáról gondol. Erre azért van szükség, mert egy felmérés nemrég megjelent adatai alátámasztják ennek a fontosságát.

Ebből a kutatásból az derült ki, hogy:

  • az utazók 59 százaléka vallja, hogy otthon jobban alszik, mint a hotelekben,
  • 29 százalékuk saját párnát visz magával otthonról a nyaralásra,
  • közel egyharmaduk már kérte a recepción, hogy cseréljék ki a párnáját,
  • 40 százalék akár ki is jelentkezne egy szállodából, ha az alvás nem felelne meg az elvárásainak,
  • az utazók 75 százaléka úgy vélekedett, hogy a rossz alvás tönkreteheti a nyaralásukat.

Ha felkeltettük az érdeklődésed, még április 29-ig van lehetőséged jelentkezni az állásra a szállásfoglaló portál oldalán vagy LinkedInen. A jelentkezéshez egy a saját párnádról szóló, 150 szavas (feltehetően angol nyelvű) értékelést is csatolni kell.

Valójában egy nagyszerű - persze csak ideig-óráig tartó - munkáról van szó, melyben rád pusztán egyetlenegy feladat hárul: el kell merülnöd az irigylésre méltó luxusban.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle
      Lifestyle
      Számos ismert hazai írónőnktől születtek felvillanyozó és fontos üzenetet tartalmazó idézetek, melyek nőnapon különösen nagy erőt tudnak adni.
      Sztárok
      Meghan Markle ritkán enged bepillantást a magánéletébe, kiváltképp gyermekei mindennapjaiba, ám most megosztott egy kis cukiságot egy szem lányáról, Lilibet hercegnőről.
      Lifestyle
      Valószínűleg el fog menni a kedved a lottózástól, ha megtudod, mennyi szelvényt kell feladnod, hogy biztosan nyerj. Persze reménykedni mindig szabad.
      Sztárok
      Freddie Prinze Jr. a 90-es és a 2000-es esztendők egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, napjainkban azonban már kétgyermekes családapaként éli az életét. Kíváncsi vagy, mennyit változott az...