Utazás

Egyik percről a másikra 6 méterrel magasabb lett az Eiffel-torony

Látványos akciót hajtottak végre a francia fővárosban, aminek következtében egycsapásra több méterrel magasabb lett Párizs ikonikus látványossága, az Eiffel-torony. Cikkünkben eláruljuk, hogyan lehetséges mindez.

Pillanatok alatt magasabb lett az Eiffel-torony

Az Eiffel-torony nemcsak Párizs egyik jelképe, de talán világszerte az egyik legismertebb turistalátványosság. Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. Már az építésének terve is heves ellenkezést váltott ki, és a torony a mai napig megosztja a franciákat, sokan szeretik, de sokan kimondottan utálják: becenevei is ezt tükrözik – egyesek Csúfságnak hívják, mások Öreg Hölgynek.

A torony összmagassága eddig 324 méter volt, ebből maga a torony 300 méter, rászerelve 24 méterre magasodik egy tévé-adóantenna. Kedden délelőtt egy különleges, alig tíz percig tartó akció keretein belül ehhez adtak még hozzá plusz hat métert egy új rádióantenna felszerelésével, amit egy helikopter segítségével illesztettek a helyére – adta hírül a Reuters hírügynökség, amely a helyszínről közvetítette élőben az eseményt.

Nagy mennyiségű szaharai port söpört Európa fölé a Celia ciklon. A Kárpát-medencébe is bőven jut belőle.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Utazás
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.