5+1 tipp, amiért beleszeretsz az Őrségbe

Őszi látnivalók és programajánló az Őrségben.

Az Őrség nagyobbik része Nyugat-Magyarországon, kisebbik része szlovéniai Mura vidéken található. A néprajzi tájegység onnan kapta a nevét, hogy a magyarok őrállókat telepítettek be, akiknek feladata a nyugati kapu védelme volt. Lássuk, miért fogsz te is beleszeretni az Őrségbe!

1. Középkori templomok

Az Őrségben több kora középkori emlék megtalálható. Például érdemes ellátogatni az őriszentpéteri templomba, amely a 13. században épült. Emellett a Szentgyörgyvölgyi református templom is nevezetes, amely a Nyugat-Dunántúl egyetlen festett fakazettás temploma.

2. Protestáns haranglábak

A protestantizmus a 16. században jelent meg. A kor jellegzetes emlékei a haranglábak. A legrégebbi a pankaszi harangláb, amelyet 1755-ben építettek. A harangot védő sisakot zsindellyel borították, a szoknyát pedig zsúppal.

3. Egyedülálló állatvilág

A Rába és Zala folyóban több, mint 30 halfaj él. A sebes pisztráng és a sujtásos küsz, valamint a dunai ingola is említésre méltó. A patakokban él a folyami rák. A területen sok a kétéltű, mint például gyepi béka, sárgahasú unka vagy alpesi gőte. Hüllőkkel is találkozhatunk: élnek itt vízisiklók, erdei siklók és lábatlan gyíkok. Madarakból sincs hiány: királyka, csíz és gyöngybagoly is honos itt. Túra során vidrával, menyéttel, borzzal találkozhatunk, esetleg vaddisznó, őz és róka lábnyomokra lelhetünk.

fotó: profimedia - reddot

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...
      Lifestyle
      A Halak megérzése annyira erős lesz. hogy saját maga is meglepődik. Napi horoszkóp.
      Egészség
      Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
      Utazás
      Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.