Zomborácz Virág: "Egy magyar filmes nem lepődik meg, ha nő a rendező"
A 32 éves Zomborácz Virág forgatókönyvíró szakon végzett, írt sorozatokat, mint például a Jóban Rosszban vagy az Aranyélet, rendezett kisfilmet. Első nagyjátékfilmje, az Utóélet pedig Karlovy Vary-ban mutatkozott be, ott tartották a világpremiert. Jelenleg az ifjúsági vígjáték-sorozaton, az Egynyári kalandon dolgozik mint író és rendező. Virággal a kezdetekről, a női rendezőkről, illetve munkáiról beszélgettünk.
"Ha íróként megkeresnek egy munkával, az vagy női történet, vagy nem az, de ’kellene hozzá egy női szem’"
Mikor kezdtél el érdeklődni a filmek, illetve a filmkészítés iránt?
Viszonylag korán. Alsó tagozatos koromban kezdtem forgatókönyvet írni, a tévéújság programajánlója alapján: Téli mese, német gyermek film. Ez volt a címe. Nyolcadikos koromban a ballagási ajándékom egy hi8-as kamera volt. Azzal forgattam videonaplót, kis, belső vágásos etűdöket, és később a nagymamámról szóló portréfilmet. Utóbbi díjat nyert a Budapesti Amatőr Filmszemlén. Ekkor már gimnazista voltam, a Szent László Gimnázium tömegkommunikáció szakán.
Kik azok, akik igazán nagy hatással voltak rád szakmailag?
Hú, sokan. Szerintem ezt az ember sokszor nem is tudja felmérni, ezek nem tudatos folyamatok. De azt hiszem, rám nagyobb hatással van az, hogy milyen ember valaki, mint hogy egyébként mit csinál szakmailag.
Miért áll közel a szívedhez az Egynyári kaland? Miért szeretsz rajta dolgozni?
Az Aranyélet írócsapatából kerültem át az Egynyári kalandba, illetve egy ideig párhuzamosan ment ez a kettő, és jólesett a sötét, családi krimi után egy könnyed tétrendszerrel működő sorozatba fogni. Egyrészt nagyon hálás feladat volt az első évad szerintem nagyon szerethető karaktereit, motívumait tovább építeni, másrészt az Egynyári kaland írása közben olyan alkotói szabadságot élveztem, amilyet utoljára talán az egyetem alatt. Nyilván vannak a formátumnak kötöttségei: például a 12-es karika, vagy az, hogy pontosan ötvenkét percesnek kell lennie egy epizódnak (és ennek sajnos elég sok mindent alá kell rendelni), illetve a költségvetésünk is alacsony volt, de a gyártás minden tőle telhetőt megtett, és a saját csapatommal dolgozhattam. Mindenki beletette szívét-lelkét. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogják fogadni a nézők, hogy nem minden pont ugyanolyan, mint ahogy azt az első évadban megszokták és megszerették. Cserébe szerintem kicsit felnőttebb lett a sorozat.
Nehéz nőként érvényesülni a szakmában Magyarországon?
Erre a kérdésre pár éve még azt válaszoltam volna, hogy ugyanolyan nehéz, mint más, férfiak dominálta szakmákban, vagy talán inkább könnyebb, mert a női rendezőknek van hagyománya nálunk, egy magyar filmes nem lepődik meg, ha nő a rendező. Azóta viszont rá kellett jönnöm (nem tudom, a világ változott-e, vagy én lettem erre érzékenyebb), hogy ugyanazok az apró, többnyire nem tudatos, viszont mindent átszövő mechanizmusok működnek a filmszakmában is, mint bárhol máshol, vagy akár a hétköznapokban. Ami mondjuk látványos: tízből kilenc esetben, ha íróként megkeresnek egy munkával, az vagy női történet, vagy nem az, de "kellene hozzá egy női szem". Szerintem ez is elég beszédes, de még nem alakítottam ki a megküzdési stratégiámat ezzel kapcsolatban.
Melyek voltak a forgatás legemlékezetesebb pillanatai?
Az indulást nehéz elfelejteni. Tavaly május közepén kezdtük forgatni a strand jeleneteket, hogy elkerüljük a főszezont. Május közepén már lehetett volna jó idő, de nem volt. Nagyjából tíz fok lehetett. A stáb snowboard dzsekiben állt a metsző szélben, a színészek és a statiszták bikiniben próbáltak melegedni a lámpák körül, a Balaton úgy morajlott, mint egy óceán, a vízibicikliket se lehetett vízre tenni a méteres hullámok miatt... Ez inkább a küzdelem miatt maradt emlékezetes. Aztán egy napot forgattunk vitorlás hajón, az nekem élmény volt, mert én akkor vitorláztam életemben először. Az is néha eszembe jut, és olyankor röhögök magamban a BKV-n, amikor a hatodik epizódban Dobos Evelin megkínálja Király Danit a fagylaltjával, de ezt valahogy olyan lendületesen sikerül neki, hogy Dani fél arca fagylaltos lett. A legszebb az egészben az volt, ahogy Dani mindezt lereagálta: kissé meglepetten, kissé bosszúsan, de egy pillanatra sem kiesve a szerepéből.
Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!
Fotó: Czank Lívia
Oldalak
Hasonló cikkek
