X-Faktor: drámában és könnyekben gazdag volt az első adás, négyen is elbúcsúztak a műsortól

A tegnapi napon elrajtolt a 2021-es X-Faktor első élő showja, ahol 12 versenyző állt színpadra és bizonyította be, hogy bennük van az a fajta tehetség, ami elég ahhoz, hogy a végén ők nyerjék meg a jubileumi 10. évadot – igenám, de az első adástól máris négy versenyző kiesett, így nem volt izgalmaktól mentes a show.

Megvan az első négy kieső

A négy mentor mindent megpróbált a felkészülés alatt, hogy kihozzák a versenyzőkből a legjobbat: Puskás-Dallos Peti a lányokat, Gáspár Laci a 22 év felettieket, ByeAlex a fiúkat, Csobot Adél pedig a zenekarokat készítette fel. Minden versenyző számára az volt a cél, hogy előadásuk után megkapják a négy szék egyikét, amelyek a biztos továbbjutást jelentették – persze csak akkor, ha időközben nem állították őket onnan fel. A maradék nyolc versenyző azonban a közönség szavazataira volt bízva: a nézők még négy mentoráltat juttathattak tovább a jövőheti, második élő showba, így négy versenyzőtől máris el kellett búcsúznunk. Csobot Adél két zenekara, illetve Gáspár Laci és ByeAley egyik mentoráltja kapta a veszélyzónában a nézőktől a legkevesebb szavazatot, míg Puskás-Dallos Peti mindhárom versenyzője továbbjutott.

X-Faktor versenyzők 2021A 12 versenyzőből csak 8 jutott tovább a második élő adásba

Lapozz a részletekért!

Fotó: Femcafe

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...