Woody Allen feldühítette az olaszokat

Rómában forgatta és a római mozik mutatták be elsőként Woody Allen legújabb, To Rome With Love című filmjét. A filmkritikusok szerint az amerikai rendező csupa kliséből rakta össze történetét.

"Az olasz férfiak szőrösek, a zuhany alatt operaáriát énekelnek és az ablakokból is atlétatrikóban udvarolnak. A nők kontyosak, kombinét viselnek és állandóan terhesek vagy tésztát gyúrnak. Így látja 2012-ben Olaszországot Woody Allen. A To Rome With Love zavarba ejtő. Ez nem remekmű, Via Crucis" - írta a L'Espresso hetilap filmkritikusa az amerikai rendező legújabb filmjéről.

Az olasz sajtó fenntartással fogadta a filmes zseni Rómának dedikált művét, mely "hamisan beidegződött képet fest" a városról és általában az olaszokról. Olyan képet, melytől "az olaszok végre már meg szeretnének szabadulni".

Egyedül az Il Messaggero római napilap vélte úgy, hogy az itáliai filmkritikusok "hálátlanok" a rendezővel. Az újság szerint Allen filmjével művészileg tisztelgett az általa imádott Róma előtt. "Nem volt könnyű feladata, olyan filmet kellett készítenie, hogy az amerikai és az olasz közönségnek egyaránt elnyerje tetszését" - írta az Il Messaggero.

A To Rome With Love főszereplője egy idősödő, a halálfélelem elől Rómába menekülő rendező (Woody Allen). A film négy epizódból áll, amelyekben többek között Penelope Cruz, Alec Baldwin és Roberto Benigni szerepel. Benigni egy hirtelen híressé vált embert játszik, aki Róma utcáin menekül a paparazzók elől.

Benigni úgy nyilatkozott, "akármilyenre is sikerült a film, nem lehetett nemet mondani egy zseni felkérésére. Amikor Woody Allen közelében vagy, érzed, hogy valami varázslatos történik, pontosan úgy, ahogy Fellini rendezése közben is történt".

Forrás: MTI

Következzen a film előzetese:

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
A Vezess.hu gyűjtötte össze, melyek voltak az elmúlt év legextrémsebb gyorshajtásai Magyarországon.
Fashion&Beauty
A 2025-ös Golden Globe-díjátadó vörös szőnyegén a sztárok változatos és lenyűgöző ruhaválasztásaikkal kápráztatták el a közönséget.
Lifestyle
A Határtalan szerelem című párkereső realityben hat egyedülálló, külföldön élő magyar vállalkozó párkeresését követhetjük nyomon a világ különböző pontjain.
Sztárok
A Szomszédok című legendás teleregény 1987 májusában startolt el Magyarországon, és 1999 végén fejeződött be. De hogy néznek ki ma az egykor verhetetlenül népszerű kultszéria főbb szerepeit alakító...
Lifestyle
Ha azt szeretnéd, hogy a szerencse már januárban áramoljon az otthonodba, akkor bizonyos tárgyakat mindenképp érdemes eltüntetned a folyosóról ennek érdekében.
Lifestyle
A szakértők szerint kevés rá az esély, hogy valakinek a pénztárcájában egy ilyen érme lapuljon, de ki tudja, lehet, hogy épp te vagy a szerencsés!