Sztárok

Szívszorító sorokkal emlékezett vissza tavalyi űrutazására William Shatner, a Star Trek Kirk kapitánya

A 91 éves színészlegenda voltaképpen csak perceket tölthetett a világűrben, az élmény mégis örökre beleégett a homloklebenyébe.

A súlytalanság állapotában

William Shatner neve már rég összeforrt a Star Trek-franchise-zal, azon belül is Kirk kapitány figurájával: a 91 esztendős amerikai színész az első, 1967 és 1969 között vetített szériában, majd később hét különálló mozifilmben is megformálta meg az ikonikus karaktert. Tavaly pedig régi álma válhatott valóra, ugyanis Jeff Bezos Blue Origin nevű cégének köszönhetően végre ő maga is eljuthatott a világűrbe, akárcsak "alteregója", Kirk kapitány.

Az út a felszállástól a leszállás pillanatáig mindössze 10 percen át tartott, Shatner számára mégis életre szóló élménynek bizonyult. A színész pár percen keresztül megtapasztalhatta a teljes súlytalanság állapotát, majd az út végeztével a következőt nyilatkozta: "Erre a világon mindenkinek szüksége van. Ezt a világon mindenkinek látnia kell. Azt, ahogyan a kék szín hirtelen eltűnik, és a feketeségbe bámulsz. A beborító kékséget, ezt a takarót, a nyugtató kéket, ami körülöttünk van, csak elintézzük annyival, hogy “Ó, ez a kék ég.” És aztán hirtelen átjutsz ezen, majd a feketeségbe bámulsz, a fekete rémségbe. Aztán lenézel, és ott a Földanya, a biztonság, és […] vajon ilyen a halál is? Huss, és vége." Ezután Jeff Bezos felé fordulva folytatta: "Amit tőled kaptam, az minden várakozásomat felülmúlta. Remélem, sosem felejtem el. És remélem, mindig fenn tudom tartani azt, amit most érzek. Nem akarom elveszíteni ezt az élményt."

Fotó: New York Daily News Archive / Getty Images

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      Nem véletlen, hogy mindenki a sztárpár lányának szettjéről beszél, ugyanis Harper Seven egy olyan darabban mutatkozott Párizsban, amit bizony minden nő szívesen viselne.
      Sztárok
      Akkorát robbant a Netflix új vígjátéksorozata a "A legértékesebb játékos", hogy a rajongók azonnal követelik a folytatást.
      Sztárok
      A színésznő rengeteget változott az 1990-es filmhez képest, melyben egy világ ismerte meg a nevét - persze azóta eltelt jó pár év, így nem csoda, hogy sokan szőke hajjal, ráncokkal már fel sem...
      Lifestyle
      Előfordul, hogy még a legegyszerűbb döntések is komoly dilemmát okoznak, különösen akkor, ha utólag állandóan azon töprengünk, mi lett volna, ha másképp döntünk.
      Utazás
      Ezért természetesen nem fognak megbüntetni sem a vonaton, sem a villamoson, de ha követed az illemet, akkor nem fogod ezt csinálni mások miatt.
      Home&Design
      A fürdőszoba színe nem csupán esztétikai kérdés, hanem meghatározza a tér hangulatát, befolyásolja a reggeli frissítő rutinokat és az esti lazítás élményét is – ezért érdemes tudatosan választani és...