Sztárok

Fütyült rá, hogy mit gondolnak róla mások: Vilmos herceg beleszeretett Katalin barátnőjébe

A walesi hercegi pár közös története tényleg olyan, mint egy megelenevedett romantikus regény.

Nem volt szerelem első látásra

A walesi hercegi pár, Vilmos és Katalin házassága a kívülállók számára álomszerűnek tűnik. Tény, hogy mióta egymásra találtak, nem tarkították nagyobb válságuk sem a párkapcsolatukat, sem pedig a későbbi frigyüket, de ez korántsem jelenti azt, hogy megismerkedésük, illetve szerelmük szárba szökkenése könnyedén ment volna. A fiatalok az ezredforduló tájékán ismerkedtek össze: mindketten a St. Andrews-i Egyetemre jártak, de eleinte meg sem fordult a fejükben, hogy romantikus szándékkal közeledjenek egymás felé. A legendárium szerint első találkozásuk sem volt éppenséggel mesébe illő: 2001 szeptemberében Vilmos és Katalin az egyetem kápolnájában futottak össze, de a trónörökös kis híján orra bukott, az ifjú Middleton-lány pedig belepirult a zsenáns jelenetbe. Vilmos ekkor egyébként még Jessa Craiggel alkotott egy párt, aki egy afrikai állatvédelmi terület tulajdonosának gyermeke volt. Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

Vilmos ebben az időszakban nem igazán törődött azzal, hogy mit gondolnak róla az emberek. Miután Craiggel szakítottak, nagykanállal habzsolta az életet: úgy váltogatta a barátnőit, mint más az alsóneműjét.
Kattints a további képekért!

Állítólag a jövendőbeli királyi pár Harry és Meghan Oprah Winfrey-vel készített interjúja után szinte elvárta a palotától, hogy az intézmény a királyi család nevében adjon ki egy közleményt, melyben állást foglalnak, ám ez nem így történt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Vannak receptek a tökéletes randevúhoz, de váratlan események olykor meghiúsíthatják ezt. Egy lány borzalmasan kínos szituációba keveredett, de a vele lévő pasi igazi úriemberként viselkedett.
      Fashion&Beauty
      Benes Anita márkája, a Daalarna már több mint 22 éve híres gyönyörűen kidolgozott csipkerészleteiről és mesébe illő textúráiról. A napokban lezajlott a márka legújabb, 2026-os kollekció fotózása,...
      Lifestyle
      Általában meg szokták kapni a levelet az adózók, de akad, amikor csak félresöprik, vagy elfelejtik.
      Utazás
      Várhatóan már az idén nyáron új szabadstrand nyílik Budapesten, és indulhat a Duna-fürdő tesztelése is.
      Sztárok
      Bár a sztárnak még mindig rengeteg elfoglaltsága van, de George Clooney megpróbál annyit időt tölteni a gyerekeivel, amennyit csak tud.
      Lifestyle
      Egy rendkívül kártékony androidos alkalmazás vált elérhetővé a Google Play Áruházban. Bár azóta törölték, de sokaknak fent lehet a telefonján.