Vilmos herceg megmentett egy fuldokló lányt
Károly herceg nagyobbik fia még ki sem pihente a 2012-es Olimpián való szurkolást, de már újra munkába is állt és megmentette egy lány életét.
Azok, akik azt hiszik, hogy a királyi család mindössze reprezentatív feladatokat lát el, azok nagyot tévedtek! A brit trónörökös, Vilmos herceg munkája ugyanis nagyon tiszteletreméltó, sőt mi több, a társadalmat is szolgálja.
A Royal Air Force tagjaként a napokban egy 16 éves lányt mentett meg a vízbefulladástól. A Daily Mail nevű brit lap értesülései szerint két lány a tengerben szörfözött, amikor a fiatalabbikat elsodorta egy hullám. A nővére megpróbált rajta segíteni, aminek következtében ő került életveszélybe. A hullámok két szikla közé sodorták, ahonnan már nem volt ereje kiúszni.
Amíg 13 éves húgát más szörfösök megmentették, addig a 16 éves lány egyre nagyobb bajban volt, ugyanis az erős hullámok és a sziklák miatt csupán a levegőből lehetett kimenteni. A közeli támaszpontról Vilmos herceg és csapata mindössze 38 másodperc alatt odaértek a fiatal lányhoz, akit sikeresen kimentettek a vízből.
Nem ez az első eset, hogy Vilmos herceg megmenti valaki életét, ugyanis tavaly két tengerészt mentett ki a tengerből.
Nézd meg a hír videóváltozatát!