Ezzel a nővel csalhatta meg Vilmos herceg Katalint: a palota és az uralkodó is teljesen kiakadt

A Kensington-palota Omid Scobie új könyve szerint mindent megtett annak érdekében, hogy mielőbb elcsitítsa azokat a hangokat, melyek szerint a trónörökös Vilmos hűtlen volt csodaszép nejéhez, pedig a herceg Katalint állítólag nem mással, mint korábbi barátnőjével, Rose Hanburyvel csalta meg.

Vajon mi az igazság?

Katalin 2011-ben mondta ki a boldogító igent Vilmosnak, azóta pedig megannyiszor felreppentek már azok a híresztelések, miszerint a trónörökös megcsalta a hercegnét. Először attól volt hangos a sajtó, hogy Vilmos a kapcsolatuk elején volt hűtlen Katalinhoz, amikor ők ketten még csak randevúztak egymással – a pletykák szerint ha ekkor nem lép közbe Károly és Harry, a herceg talán sosem dönt jelenlegi neje mellett, olyannyira elvarázsolta őt újból első szerelme, Jecca Craig. Vilmos és Jecca ugyanis egy párt alkottak még Katalin előtt, a trónörökös pedig több alkalommal is úgy utalt rá, mint a nőre, akit a világon a legjobban szeretett, és aki egyébként apjával is remek viszonyt ápolt. Kapcsolatuk akkor ért véget, mikor Vilmos egyetemre ment, ahol találkozott Katalinnal – ekkortájt a herceg és Jecca megpróbáltak barátok maradni, ez azonban állítólag nem igazán sikerült nekik, és többször alkalommal is egymás karjaiban végezték végül annak ellenére, hogy az elbűvölő Katalin már képben volt. De nem ez volt az egyetlen alkalom Omid Scobie királyi szakértő és író szerint, amikor Vilmos csalfa volt nejével szemben: Scobie új könyve szerint a herceg egy másik exével is megcsalta Katalint, ezen pedig mind a palota, mind pedig az uralkodó is kiakadt, de megpróbáltak mindent megtenni annak érdekében, hogy elsimítsák a dolgokat…

Scobie szerint Vilmos akkor csalta meg a Katalinra egyébként külsőleg igencsak hasonlító Hanburyvel a hercegnét, amikor Middleton épp harmadik gyermekükkel, Lajossal volt várandós. A pletykákkal azonban Katalin nem igazán foglalkozott egészen addig, míg a sajtó komolyabban fel nem kapta az ügyet: ekkor már a hercegné is gyanakodni kezdett, a Kensington-palota pedig kétségbeesett, és mindent megtett annak érdekében, hogy leállítsa a híreszteléseket.
Kattints a további képekért!

Nincs egyszerű dolga annak, aki Katalin hercegné és Vilmos herceg személyzetének tagja kíván lenni, az állásinterjú részeként ugyanis az illetőnek át kell esnie egy meglehetősen bizarr teszten.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Gmail címe szinte már mindenkinek van Magyarországon. A Google ügyel is általában a fejlesztésekre, de ez valahogy elkerülte a figyelmüket.
Sztárok
És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, mennyire hasonlít gyönyörű édesanyjára.
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.
Christmas
A piaci kereskedők előrejelzése alapján idén a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett – közölte az MTI.
Home&Design
2025 legtrendibb hálószobai eleme nem csupán divatos, hanem valódi forradalmat hoz az alvás és az ébredés világába.