Szörnyű időszakon van túl: gyilkos kór támadta meg a magyar színésznő szervezetét, ilyen állapotban van most

Vári Éva embert próbáló időszakon van túl: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő nemrég őszintén mesélt arról, hogy súlyos betegségben szenvedett, emellett elárulta azt is, milyen állapotban van most.

Egyedül tölti az ünnepeket

Vári Éva 1940. augusztus 25-én látta meg a napvilágot Nagykanizsán, s már egészen fiatalon tudta, hogy felnőttként színi pályára fog lépni – így is lett. Az érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdett dolgozni, majd 1963-ban szerződött Pécsre a Nemzeti Színházhoz, ahol három évtizedet töltött el, majd 25 éven át a fővárosban játszott – országos népszerűségre azonban kétségkívül Viola szerepében tett szert a 2004 és 2009 között forgatott Életképek című teleregényben. Színészi munkásságát érdemes és kiváló művész címmel, valamint Kossuth- és Jászai Mari-díjjal, 1985-ben pedig az országos színházi találkozó díjával ismerték el, emellett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és kétszeres Súgó Csiga-díjas. Magánélete azonban az utóbbi időben nem alakult túl felhőtlenül: a színésznő fájdalmasan időszakon van túl, amiről nemrég kendőzetlen őszinteséggel mesélt. Részletek a galériában!

Vári Éva a Hot! magazinnak adott interjújában több részletre is kitért: többek között mesélt volt férjéről, Haumann Péterről és egykori élettársáról , Szegvári Menyhértről, kitért arra, miért alakult, úgy, hogy sosem született gyermeke, valamint elárulta, hogy súlyos betegség támadta meg a szervezetét.
Kattints a további képekért!

A kitűnő magyar színművésznő egy különlegesnek ígérkező kisfilmben csillogtatja meg képességeit.

Leadfotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Katalin hercegné rendszeresen üzen a ruha-, illetve ékszerválasztásaival, ez pedig a legutóbbi nyilvános szereplésekor sem volt másképp.
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.