Sztárok

Varga Izabella elárulta, milyen pályára készült a Barátok közt előtt: ezzel foglalkozott volna a legszívesebben a színésznő

Varga Izabellát az ország dr. Balogh Nóraként ismerte meg a népszerű magyar sorozatból, ám nem sokon múlt, hogy a színészet helyett Iza valami teljesen mással foglalkozzon, hiszen előtte egészen más pályára készült.

Csak a szerencsés időzítésen múlt, hogy övé lett a szerep

Varga Iza egyike azon színészeknek, akik a Barátok közt című televíziós sorozatban a kezdetektől egészen a műsor megszűnéséig jelen voltak, így a nézők a színésznővel nap mint nap találkozhattak a tévéképernyőkön keresztül. Iza tehát 1998-tól egészen 2021-ig alakította dr. Balogh Nórát, a szerepnek köszönhetően pedig országos ismertségre tett szert – ám azt csak kevesen tudják a 48 éves színésznőről, hogy hogyan is kapta meg a szerepet, ami megváltoztatta az egész életét. Iza az Erősebb igen című műsorban árulta el, hogy csupán perceken múlt az, hogy egyáltalán helyet kapott a sorozatban, hiszen kevesebb mint fél órával a jelentkezési határidő előtt látta meg a hirdetést, hogy szereplőket keresnek az induló sorozatba – éppen akkor, amikor a színház, ahol évek óta játszott, megvált tőle. Iza már egészen korán elkezdett foglalkozni a színészettel: gyermekszínészként az Újvidéki Televízió gyermek- és ifjúsági műsoraiban volt műsorvezető, 1995-ben pedig a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, pedig korántsem színésznőnek készült – egészen más érdekelte őt, egy olyan szakma vonzotta, amire egyik tanárának köszönhetően figyelt fel.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Ha az a célod, hogy feldobd a nyári outfiteket, de nem kifejezetten rajongsz a ruhák vagy szoknyák iránt, ne aggódj, mert a nadrágok épp olyan jól illenek a forró nyári hónapokhoz, mint a könnyed...
Lifestyle
A Skorpió szerelmi életében döbbenetes fordulat várható! Napi horoszkóp!
Sztárok
Kate Moss lánya, a 21 éves Lila rengeteget örökölt anyja bámulatos vonásaiból, ráadásul jó úton halad afelé, hogy hozzá hasonlóan világhírű modell váljon belőle.