Sztárok

Válik a sztárpár?

Úgy tűnik, hogy egy szerelem sem tart örökké. Ashton Kutcher és Demi Moore házassága már többször meginogott, ezúttal a válás is szóba került.

Ha hinni lehet a pletykáknak, Demi Moore-nál most telt be a pohár: kiadta csapongó férje útját. Ashton Kutcher nemrégiben debütált az egyik leghíresebb amerikai vígjátéksorozatban, a Két pasi meg egy kicsi-ben, Charlie Sheen szerepét vette át. A stábbal ment ünnepelni a színész, és a buli végén egy hotelszobában kötött ki Sara Leallel, aki másnap az egész sajtót telekürtölte az éjszaka történéseivel.

Különösen fájó lehetett a negyvennyolc éves Mrs. Kutchernek szembesülni a pletykalapokkal, hiszen aznap ünnepelték volna hatodik házassági évfordulójukat Ash-sel. Úgy tűnik, hogy van valóságtartalma a történteknek, mert Sara már ügyvédet is fogadott, hogy ne vádolhassák hitelrontással. Hivatalos közleményt még nem adtak ki az ügyről, de a sztárpár állítólag már hetek óta külön él, Kutchernek ugyanis nem ez volt az első baklövése.

Egy évvel ezelőtt Brittney Jones híresztelte azt, hogy többször is lefeküdt a színésszel. Akkor gyorsan eltussolták a dolgot és Moore azzal védte férjét, hogy jelenleg nyitott házasságban élnek és engedélyezte a félrelépést. A magyarázkodás akkor is gyanús volt, a hűtlenkedés ugyanis közös házukban történt, amire valószínűleg egy feleség sem adna engedélyt. Brittney és Sara mellett állítólag több másik nővel is csalta nejét a színész, és korántsem olyan tökéletes a kapcsolatuk, mint ahogyan azt kifelé mutatják.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Ashton és Demi 2003-ban kezdtek randizgatni sokak megdöbbenésére, még Moore korábbi férje, Bruce Willis is meglepődött exneje partnerválasztásán. Két évvel később mondták ki a boldogító igent, de a bulvársajtó még ekkor is folyamatosan boncolgatta kapcsolatukat.

Házasságuk alatt többször górcső alatt vizsgálták a párost, a tizenöt éves korkülönbséget, de hiába minden pletykának, kapcsolatuk szilárd maradt. Ashtont már többször vádolták meg hűtlenséggel, arról is szólt a fáma, hogy Demi lányával, Rumerrel szűrte össze a levet, de erre is rácáfoltak. A színész saját gyerekeként szerette Demi lányait, sőt, Bruce Wilis-szel is remekül összebarátkozott.

Úgy tűnik, hogy hiába az eddigi erős kapcsolatuk, Kutcher most elgyengült és ez a tévedése akár válással is végződhet.

 

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...