Sztárok

Unalmasnak találták - Britney Spears otthagyta az X-Factort

Simon Cowell mégsem hozott megfelelő döntést, amikor a 31 éves Britney Spearst választotta a tehetségkutató egyik mentorává. Igen nagy bizalmat adott ezzel Spears kisasszonynak, aki most inkább előbb távozott, minthogy Simon kiadta volna az útját.

Britney Spears mindössze egy szezon erejéig mutathatta meg rátermettségét. Ez azonban nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Simon Cowell nagyon bízott az énekesnőben, azonban nem csak ő, de a nézők is csalódtak.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

"Britney sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket” – nyilatkozta egy stábtag. Sajnos képtelen volt teljesíteni a kiszabott feladatokat, pedig ő volt az a mentor, akinek minden kérését teljesítették. A nézők sem voltak vele megelégedve, unalmasnak, felszínesnek és ötlettelennek találták. A zsűritagok épp olyan fontosak ebben a műsorban, mint maguk a versenyzők. Ez a verseny pedig pont az ő versenye is volt, hiszen ezzel bebizonyíthatta volna, hogy túl van mindenen.

Reméljük, hogy Britney nem fog visszaesni abba a szakadékba, melyből nemrég sikerült kimásznia. Épphogy túljutott élete egy nehéz szakaszán most újabb csapás érte. Bár a műsor során sokszor rájött a pánikroham, mindig sikerült összeszednie magát.

Egyébként hosszas tépelődés után vállalta csak el a felkérést az énekesnő, melyben nagy szerepet játszott rossz anyagi helyzete. De talán nem is baj, hogy otthagyta a műsort, hiszen most szeretne következő, nyolcadik albumára és zenei karrierjére fókuszálni.

Fotó: unrealitytv.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Számosan vannak, akik kifejezetten örülnek a lehetőségnek, ám egy magyar nyugdíjszakértő nemrég felhívta a figyelmet néhány fontos részletre, mely jelentősen árnyalhatja a helyzetet.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a mosogatónál megáll a víz, vagy kellemetlen szag kúszik fel a lefolyóból, akárhányszor megnyitjuk a csapot. A legtöbben ilyenkor azonnali, erős...
Lifestyle
Hosszú ideje tudjuk, hogy a folyamatos alvásmegvonás előbb-után csúnyán megbosszulja magát, s alaposan roncsolja az egészségünket, de mi történik akkor, ha naponta csupán 5 perccel hosszabbítjuk meg...
Sztárok
Az ördög Pradát visel - Lauren Weisberger azonos című regényének adaptációja - 2006-ban hódította meg a mozikat, húsz év elteltével pedig a folytatást is megkapjuk, egyvalami azonban változatlan: a...
Fashion&Beauty
Nagyon elegáns szerelés mellett tette le a voksát nemrég Kamilla királyné, választásával ráadásul azt is elárulta, hogy nagyon megtetszett neki az egyik legromantikusabb öltözködési stílus.
Egészség
A napi két liter víz jól hangzik, de sokaknál ez egyáltalán nem biztos, hogy elegendő, az ideális mennyiség ugyanis függ a testsúlytól, az élethelyzettől, a fizikai aktivitástól és az életkortól is.