„Köztünk nincs rivalizálás” – Trokán Péter és lányai családi titkaikról meséltek, közös fotó is készült róluk

Magasabban volt a léc a lányoknak, mint másoknak

„Amikor eldöntötték, hogy ők is színészek lesznek, már nem hiszem, hogy le lehetett volna beszélni őket, bár anyjuk joggal féltette őket, mert egy színésznőnek ma sem könnyű. Sőt talán egyre nehezebb, mert egyre nagyobb a verseny és a kiszolgáltatottság” – nyilatkozta Trokán Péter, aki úgy véli, hogy ismert nevük is inkább nehezítő tényező volt a lányoknak. Bármit csináltak, magasabban volt a léc, mint másoknak. A két színésznőnek ki kellett törnie a szülők árnyékából. „Ebből írtam a szakdolgozatomat, és nem bántam meg, hogy kiírtam magamból” – tette hozzá Anna. Az aktív élet szeretete alighanem genetikai kérdés a családban. Annát a lovaglás mellett a terepfutás szippantotta be, Nórának tavaly jelent meg a fotóalbuma Mielőtt címmel, melyben pályatársait mutatja meg a színpadra lépés előtti pillanatokban. Péter a Fehérvári Színház előadásai, Paloznak és Budapest között ingázik, és ma is szereti ezt a szabadságot. Apa és lányai az InStyle magazin hazai színészekkel és a filmes iparral foglalkozó számában szólaltak meg, a cikkhez különleges családi fotósorozat is készült.

Leadfotó: odaado.hu

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A nyár végén több hazai retro fellépő kíséretében Magyarországra érkezik a BLUE együttes. A 2000-ben alakult fiúbanda a világ minden pontján fellépett már. Sikerüket az égig repítő All Rise és One...
      Lifestyle
      Van egy olyan trükk, amit bármikor bevethetsz annak érdekében, hogy kedvenc növényed még véletlenül se száradjon ki, és megőrizze nedvességtartalmát.
      Sztárok
      Robert Pattinson a 2020-as évek elején öltötte magára a denevérjelmezt: Matt Reeves grandiózus szuperhősfilmjében már ő váltotta a szerepet korábban alakító Ben Afflecket. A 38 esztendős színész...
      Sztárok
      Katalin hercegné eltökélt híve annak, hogy gyermekei átlagos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott körülmények között cseperedjenek fel – ehhez pedig van egy jól bevált taktikája.
      Lifestyle
      Az óraátállítás kérdése régóta megosztja nem csupán Magyarország, de az egész Európai Unió lakosságát is. Vajon 2025-ben végleg búcsút inthetünk a sokak által kifogásolt gyakorlatnak?
      Sztárok
      A Tankcsapda egy közleményt adott ki, amiben bejelentették, hogy jelenleg csak Lukács László és Fejes Tamás marad a zenekarban.