Elhunyt Törőcsik Mari
A művésznő 85 éves volt.
Elhunyt Törőcsik Mari
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja. A gyászhírt a Nemzeti Színház közölte pénteken az MTI-vel.
A 85 éves legenda legutóbb március elején került kórházba, tüdőgyulladással kezelték. Az utóbbi években nem ez volt az első alkalom, többször kellett már befeküdnie, ezért velemi otthonában is szakképzett ápoló vigyázott rá egész nap. A színésznőt hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
„Sokszor gyenge volt, ám amikor a színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott. Igen, kivirult, eleven lett. Nyoma sem volt a gyengeségnek. Csodáltuk, irigyeltük: honnan van ebben a beteg és törékeny testben az az erő, amit a színpadra lépve mozgósít. Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata” – fogalmazott a Nemzeti Színház társulata nevében írt búcsúztatójában Vidnyánszky Attila.
Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen méghozzá egy félreéréts miatt Törőcsik Marián néven. A közjegyző ugyanis tévedésből Mariánt írt Mariann helyett. 1958-ban a a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakán diplomázott. Ekkor még a Törőcsik Mariann nevet használta, ezt csak később, Fábri Zoltán és Krencsey Marianne javaslatára rövidítette Marira. Úgy gondolták ugyanis, így kevésbé fogják összekeverni őket.
Törőcsik háromszor ment férjhez, első házassága csak három hétig tartott. A másodikat Bodrogi Gyulával kötötte, barátságban váltak el. Harmadik férje Maár Gyula volt, akivel az 1971-ben készült Szerelem című film forgatásán találkoztak egymással először, nem sokkal később összeházasodtak. Lányuk, Teréz 1973-ban született, majd nem sokkal ezután adoptáltak egy vietnámi kisfiút, Sont, aki felnőve visszaköltözött szülőhazájába. A művésznő életében Maár volt a legfontosabb ember, így teljesen összetört, amikor 2013-ban elveszítette a férfit. A rendező akkor 80 éves volt, nem sokkal halála előtt ünnepelték a 40. házassági évfordulójukat.
Pályafutása alatt számtalan emlékezetes filmes és színházi szerepet játszott, alakításait több tucat díjjal ismerték el világszerte, a cannes-i és a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon is elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. A magyar kulturális élet legtöbbet díjazott művésze. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész.
„A közönség szeretete éltette. Kellő szerénységgel volt büszke az emberek feléje áradó szeretetére. A nagy alakítások, a tehetség, a kivívott és megérdemelt elismerés mellett valami egészen különleges sikerben is része lehetett Törőcsik Marinak: ő az egyetlen, aki magyar színésznőként világsztár lett” – fogalmazott Vidnyánszky a búcsúztatójában.
Galériánkban Törőcsik Mari legfontosabb filmjeit szedtük össze a teljesség igénye nélkül.
Őszinte részvétünk a családjának, barátainak, kollégáinak! Veletek együtt gyászolunk!