Nem teljesülhetett Törőcsik Mari utolsó álma: erre vágyott a halála előtt a legjobban a legendás színésznő

Törőcsik Marit, a Nemzet Színészét, a magyar színjátszás felejthetetlen alakját egy ország imádta. A kétszeres Kossuth-díjas művész, aki tavaly óta nincs közöttünk, ma lenne 87 esztendős.

A magyar színházművészet pótolhatatlan egyénisége

Törőcsik Mari 1935. november 23-án látta meg a napvilágot a Heves megyei Pélyen, s már egészen fiatalon, nagyapja apró mozijában arról ábrándozott, hogy jön majd egy híres színész és felfedezi. Tehetsége hamar megmutatkozott, így nem volt kérdés, hogy jelentkezik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol elsőéves hallgatóként megkapta Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. Már az intézmény növendékeként is rengeteget dolgozott, hamarosan pedig az ország kedvence lett, a művészetét elismerő díjakat felsorolni pedig szinte lehetetlen. Az utánozhatatlan legenda tavaly áprilisban távozott az élők sorából, a halála miatt érzett fájdalom pedig azóta sem enyhül szerettei, pályatársai és rajongói szívében. Ráadásul úgy ment el, hogy két nagy álma sem teljesülhetett be…

A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő páratlan életművet hagyott maga után, s noha a halálát megelőző években több alkalommal is kórházba került hosszabb-rövidebb időre, a színjátszás mindvégig különleges helyet foglalt el a szívében.
Kattints a további képekért!

Fiatalon remek kapcsolatot ápoltak egymással, a kilencvenes években azonban Pécsi Ildikó hozott egy váratlan döntést, mellyel a fáma szerint egy életre magára haragította Törőcsik Marit.

Leadfotó: MTVA/ Zih Zsolt

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
      Lifestyle
      Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.