Több millió forinttal lett gazdagabb a magyar modell

Újabb sikert tudhat maga mögött Zimány Linda, aki Las Vegasban megnyerte a harmadik legrangosabb amerikai szépségversenyt, a Tropic Beautyt, ahol több mint száz lány közül lett a legszebb. Győzelmével az elismerés mellett 80 ezer dollárt, átszámítva 18 millió forintot kapott.
Linda elmondása szerint véletlenül nevezett csak a versenyre, hiszen eredetileg azért utazott az Egyesült Államok egyik legszebb partvidékére, hogy barátnőjével, Labancz Lillával találkozzon. Véletlen vagy sem, az a lényeg, hogy a magyar lány győzedelmeskedett. Később a Las Vegas Sunnak elárulta, hogy nagyon szívesen élne Amerikában.
"Csak kapkodok a levegő után olyan boldog vagyok! Soha nem gondoltam volna, hogy megnyerem ezt a versenyt, csak reménykedtem benne. Mint ahogy abban is, hogy ez a győzelem lehetőséget ad arra, hogy elinduljon az amerikai modellkarrierem. Legfőképpen Hollywoodban szeretnék dolgozni. Las Vegas egyébként nagyon mókás hely, el tudnám képzelni, hogy itt éljek" - nyilatkozta Linda.
A jogi tanulmányait felfüggesztő modell, a versennyel számos munkalehetőséget és modellszerződést is nyert, amivel szép kilátásai nyíltak a tengerentúli élethez.
A hírt természetesen Sütő Enikő, egykori modell sem hagyhatta szó nélkül. Enikő gratulál Lindának, azonban leszögezte, hogy a Tropic Beauty valójában egy programverseny, amelyre bárki jelentkezhet, és amelyen nem azonos szintű, külsejű modellek versengenek egymással - itt érezhetünk egy kis fanyar szájízt, de ez már csak ilyen.
Fotó: bors.hu
Oldalak
