Timothée Chalamet és nővére olyanok, mint két tojás: a 32 éves Pauline is tehetséges színésznő

A 28 éves Timothée Chalamet már most elképesztő sikereket tudhat maga mögött és milliók rajonganak a feltörekvő színészért. Ám a nővére, Pauline sem kevésbé tehetséges, és a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatában is láthattad már.

Nem Timothée Chalamet az egyetlen tehetség a családban

Timothée Chalamet azután vált ismertté, hogy Oscar-díjra jelölték a 2017-es Szólíts a neveden című filmben nyújtott teljesítményéért. Az amerikai-francia színész utána is lenyűgözte a közönséget azzal, hogy bonyolult karaktereket alakított a Lady Bird, a Csodálatos fiú, a Kisasszonyok filmekben, majd a nagysikerű Dűnében, aminek második részét idén mutatták be.

De nem Timothée az egyetlen hollywoodi sztár a családjában. A nővére, Pauline Chalamet is szép karriert tudhat a magáénak!

Kattints a galériára!

Pauline New Yorkban született 1992-ben Nicole Flender ingatlanközvetítő és Marc Chalamet újságíró első gyermekeként. Mivel édesanyja amerikai, édesapja francia, így mindkét nyelvet megtanulta gyerekkorában, akárcsak az öccse. Pauline jóval a színészi karrierje kezdete előtt arról álmodott, hogy balett-táncos lesz. Valójában az egész gyermekkorát a balett tanulásnak szentelte, és a New York-i School of American Balletbe járt. 10 évesen már a Szentivánéji álom című Broadway produkcióban táncolt. Sajnálatos módon egy kerékpár baleset véget vetett a karrierjének.
Kattints a további képekért!

Kevesen tudják, hogy a Marvel-filmek szépségének, a 39 éves Scarlett Johanssonnak van egy ikertestvére, aki nemcsak szívdöglesztően fest, hanem igazi jótét lélek is.

Leadkép: Getty Images/Chung Sung-Jun, Forrás: Today

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Dűne és a Sehol se otthon sztárja minden tekintetet magára vonzott, abban a percben, amint a vörös szőnyegre lépett, ezen pedig abszolút nem is csodálkozunk.
      Sztárok
      Meg Ryan is tiszteletét tette a 2025-ös Oscar-díjátadón, az pedig tagadhatatlan, hogy egyből hatalmas szenzációt okozott, amint meglátták őt az emberek.
      Sztárok
      Bámulatos zenei előadással vette kezdetét a 97. alkalommal megrendezett Oscar-gála, méghozzá a Wicked két sztárja, Cynthia Erivo és Ariana Grande jóvoltából.
      Sztárok
      Bizony, elcsattant egy valódi, teljesen váratlan csók a 97. Oscar-gála vörös szőnyegén, méghozzá Halle Berrynek köszönhetően, aki egy világhírű színészt csókolt meg mindenki szeme láttára.
      Fashion&Beauty
      A legjobban öltözött és legszebb hírességnek járó képzeletbeli Oscar szobrocskát mi mindenképpen az Emilia Pérez sztárjának ítéljük.
      Sztárok
      Bár a gálán hemzsegtek a szebbnél szebb hírességek, szinte lehetetlen volt nem A szer című film sztárját bámulni, mikor Bruce Willis exneje megérkezett a díjátadóra, és a fotósoknak pózolt.