Sztárok

Véletlenül lett műsorvezető Tatár Csilla utódja - Ismert színésznő veszi át a helyét a műsorban

A múlt hónapban derült ki, hogy nem Tatár Csilla lesz augusztus végétől a Magyarország, szeretlek! háziasszonya, a köztévé egyik legnépszerűbb műsorában valaki más veszi át a helyét. Cikkünkből kiderül, kire esett a csatorna választása!

Kraszkó Zita váltja Tatár Csillát

Júliusban derült ki, hogy Tatár Csilla nem vállalja a Magyarország, szeretlek! augusztusban induló szériáját, mert szeretne több időt tölteni kisfiával, a 9 hónapos Milán Rubennel. A köztévé azonnal elkezdte keresni utódját, aki Harsányi Levente mellett tűnhet majd fel a műsorban, mint csapatkapitány.

Választásuk végül a 36 éves Kraszkó Zitára esett, akit a tévénézők korábban láthattak már a Hactionben, a Polygamiban, illetve a Duke of Burgundy című filmben is. A színház világa sem idegen tőle, sőt. Játszott a Krétakörben, tagja volt a Grund Improvizációs Színháznak. Trénerként segítette a Beugró és a Dumaszínház sztárjait is. Két éve megalapította a Hepp! színházat, melynek trénere, színésze és rendezője. Tavaly ő volt a Balatoni Nyár egyik műsorvezetője, ezt a munkát azonban csupán a véletlennek köszönhette.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: facebook.com/tatarcsilla; MTVA

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.