Sztárok

Őrjöngve üvöltött: halálosan megfenyegette Tatár Csillát a sztár

Egy műsorban elevenítette fel az emlékeit.

Tatár Csilla gyerekét férje volt felesége is imádja

A 34 éves Tatár Csilla 2013-ban ismerte meg második férjét, a most 43 éves Kunos Balázst egy külföldi sajtóút alkalmával. Akkor még egyikük sem hitte, hogy hamarosan egy pár lesznek, sőt közös gyermekük is születik. Az élet azonban kiszámíthatatlan. A műsorvezető 2014-ben vált el első férjétől, Gönczi Gábortól. Egy évvel később, 2015 novemberében megszületett Balázzsal közös kisfia, Milán Ruben. A kezdetekről Garami Gábornak mesélt a Blikk PotyaUtas című videosorozatában.

"Neki van egy 22 éves fia és egy 19 éves lánya, gyönyörű, okos, értelmes felnőtt gyerekek. (...) Ő (Balázs - a szerk.) nagyon korán lett apuka. A gyerekek az első perctől fogva engem elfogadtak. Nem traktáltuk őket semmivel, nem volt semmifajta kényszer. Például, hogy engem szeretni kell, hogy velem találkozni kell. Csak éltük az életünket és aztán szépen összesimult minden. Aztán megszületett Milán. Onnantól vot még egy csavar a történetben. Egyrészt imádják az öccsüket, másrészt Balázs volt felesége is imádja a gyerekemet. Ezért mi úgy lettünk egy család, hogy a vasárnapi ebédre gyakran együtt megyünk a volt feleségével, a nagy gyerekekkel és az én kisfiammal" - mesélte Tatár Csilla, majd hozzátette, exével, Gönczi Gáborral semmiféle kapcsolatot nem tart. Majd a pályája elejére terelődött a szó.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.
Egészség
Arról is ment a vita, hogy a délutáni, vagy a reggeli kávéfogyasztás az egészségesebb. Egy tanulmány most ezt is tisztába tette.
Lifestyle
A következő napok fordulópontot hozhatnak a Bika szerelmi életében. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Titkos részletet vélt felfedezni a híres testbeszéd-szakértő Vilmos feleségének szülinapi fotóján, amit meg is osztott az emberekkel.