Sztárok

Veszélyben volt a színpadon a magyar énekesnő - Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset

Már egy ideje veszélyben érezte magát a színpadon az énekesnő, attól tartott, ha ez így megy tovább, sérülés lesz a dolog vége. Ezért a műtét mellett döntött, amit egy cseppet sem bánt meg. A részletek!

Szűcs Judith-ot megműtötték

A 63 éves Szűcs Judith már évek óta küszködött amiatt, hogy évről évre romlott a látása, szemüveg vagy kontaktlencse nélkül már sehova nem indulhatott el, hiszen alig látott. Ezért döntött úgy, hogy félelmei ellenére kés alá fekszik és megműtteti magát. A beavatkozásra nem mostanában, hanem korábban került sor, minderről a Lokálnak számolt be.

"Nagyon boldog vagyok, hogy újra tökéletesen látok. Bevallom, ez volt az első alkalom, hogy féltem, mert ez nem olyan dolog, mint egy hajvágás vagy egy manikűr, hogy beleszólhatok, itt vakon rá kellett bíznom magam egy másik emberre. De szerencsére az orvosom hibátlan munkát végzett, tíz perc volt az életemből, és két nap múlva már szemüveg és kontaktlencse nélkül olvastam, tévéztem, bármit csinálhattam" - nyilatkozta a lapnak Judith.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: mediaklikk.hu

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sztárok
      A nyár végén több hazai retro fellépő kíséretében Magyarországra érkezik a BLUE együttes. A 2000-ben alakult fiúbanda a világ minden pontján fellépett már. Sikerüket az égig repítő All Rise és One...
      Lifestyle
      Van egy olyan trükk, amit bármikor bevethetsz annak érdekében, hogy kedvenc növényed még véletlenül se száradjon ki, és megőrizze nedvességtartalmát.
      Sztárok
      Robert Pattinson a 2020-as évek elején öltötte magára a denevérjelmezt: Matt Reeves grandiózus szuperhősfilmjében már ő váltotta a szerepet korábban alakító Ben Afflecket. A 38 esztendős színész...
      Sztárok
      Katalin hercegné eltökélt híve annak, hogy gyermekei átlagos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott körülmények között cseperedjenek fel – ehhez pedig van egy jól bevált taktikája.
      Lifestyle
      Az óraátállítás kérdése régóta megosztja nem csupán Magyarország, de az egész Európai Unió lakosságát is. Vajon 2025-ben végleg búcsút inthetünk a sokak által kifogásolt gyakorlatnak?
      Sztárok
      A Tankcsapda egy közleményt adott ki, amiben bejelentették, hogy jelenleg csak Lukács László és Fejes Tamás marad a zenekarban.