Megjárták a poklok poklát: sztárok, akiknek szörnyen indult az életük

Vannak olyan sztárok, akik minden akadályt leküzdve, a legmélyről értek fel a csúcsok csúcsára, történetük pedig mindannyiunk számára nagy tanulságként szolgálhat.

Megpróbáltatásokkal volt teli a gyermekkoruk

Kevés olyan inspiráló történet van, mint mikor egy nehéz sorsú ember kitör a szegénységből, s bár elsőre talán meglepő lehet, sokszor pont ez mondható el a legnagyobb hollywoodi sztárokról is. A legtöbben nem is gondolunk bele, hogy a kedvenc színészünk vagy énekesünk, aki most milliókat keres és luxus körülmények között él, egyszer teljesen átlagos ember volt. Ennél is meglepőbb pedig, hogy néhányuknak nem is átlagos, hanem kifejezetten szegény, sanyarú sors jutott. Galériánkban összegyűjtöttük, kik voltak a legszegényebb sorsú hírességek:

Leonardo DiCaprio A közkedvelt színész egy korábbi interjúban elárulta, hogy nagyon szegényként nőtt fel egy rosszhírű környéken Los Angelesben, ahol mindennapos volt a drogkereskedelem és a prostitúció. Legtöbbször inkább olyan munkákat vállalt el, amik kihívást jelentettek számára, inkább mint hogy elvállaljon egy olyat, ami hatalmas fizetést ígért. A stratégiája bejött, hiszen azóta ő az egyik legismertebb híresség a világon, ráadásul emberileg is követendő példa, tekintve, hogy aktívan harcol a környezetvédelemért.
Kattints a további képekért!

Több olyan híresség van, akik életük nagy részét a rivaldafényben töltötték, végül azonban rájöttek, hogy a magánéletük sokkal fontosabb számukra, ezért búcsút intettek a szakmának.

Leadfotó: 123rf
Forrás: BuzzFeed

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration 0:00
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.