Pápai Joci: „Ha úgy érezzük, hogy bele kell szólnunk valamibe vagy irányítanunk kell a versenyzőinket, azért odatesszük magunkat”

A Sztárban sztár leszek! című tehetségkutató műsor egyik mestere, Pápai Joci a TV2 sajtótájékoztatóján adott interjút a Femcafe.hu-nak, melyben elárulta többek között azt is, milyennek tartja az idei mezőnyt.

„Mindenki tudja azt, hogy mi együtt lélegzünk egy csapatban”

A múlt héten véget ért a Sztárban sztár leszek! negyedik évadának középdöntője, így kiderült, hogy kik azok a szerencsés versenyzők, akik most hétvégén, szombaton és vasárnap az első és a második élő adásban színpadra léphetnek egy hazai vagy külföldi előadó bőrébe bújva, és megmutathatják tehetségüket a nagyközönségnek. A mezőnyt a négy mester, Köllő Babett, Tóth Gabi, Majka és Pápai Joci állította össze: minden zsűritag négy versenyzőt vihetett magával az élő show-ba. Pápai Joci végül Bányai Noéminek, Szabó Fruzsinak, Széchenyi Lilinek és Váradi Janinak szavazott bizalmat, így velük vág majd neki a hétvégének. A népszerű magyar énekest a TV2 interjúnapján többek között arról is kérdeztük, mit gondol az idei mezőnyről. „Szerintem az egyik legerősebb mezőnyünk van most idén, aminek nagyon örülünk, mert mindig szkeptikusan állunk ahhoz, hogy ilyen sűrűn jövünk minden évben tehetségekkel, és hogy elfogyasztjuk őket. Úgy néz ki, hogy nem tudjuk, mert baromira tehetséges embereink vannak idén” – fejtette ki a véleményét Pápai Joci, akivel a teljes interjút a lejátszás gombra kattintva te is megtekintheted.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Nyerő Páros első adásában a párok lehetőséget kaptak arra, hogy a férfiak megmutassák, mennyire tudnak szerelmük fejével gondolkodni.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...