Szomorú hírt jelentett be a magyar zenekar frontembere: vége van

Tucatszámra pördültek táncra és kezdtek el énekelni egy emberként a fiatalok a ’90-es években, valahányszor megszólalt a diszkóban a Táncolj vagy a Gyere és álmodj című dalok; a Desperado számos felejthetetlen slágerrel lopta be magát az emberek szívébe, ám most szomorú hír érkezett az együttesről.

21 év után vége

Az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt szerdán Gábor Betti, aki a Desperado énekesnőjeként robbant be a köztudatba. Az előadónő 21 évig erősítette a formációt, amely hatalmas sikerre tett szert hazánkban – most azonban nagy változás állt be a zenekar életében. Betti megerősítette, hogy immáron vége a közös munkának, ugyanis kilép a Desperadoból, de a zenélést nem hagyja abba, hanem a Jutta együttesből megismert Szarvas Józseffel (Josh) dolgozik tovább együtt.

– Ez egy hatalmas váltás. Volt bő nyolc hónapom, hogy mindent átgondoljak ezzel kapcsolatban – kezdte Betti, aki a járványhelyzet alatt a családjával közösen elkapta a koronavírust, s mint mondta, emiatt egy „kemény, halálközeli” élményben is volt részük. Ez idő alatt sok mindent átértékelt és végig gondolta, mi minden történt az elmúlt 21 évben, majd döntésre jutott. – Ez olyan, mint amikor egy szerelem elmúlik. Szépen lassan múlt el, azt azért hozzá kell tenni. Ez nem úgy volt, hogy egyik napról a másikra ezt eldöntöttem, hogy akkor itt a vége fuss el véle – tette hozzá.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ki mondta, hogy bizonyos kiegészítők és szettek csak férfiaknak valók? A mindig stílusos Letícia királyné erre most egyszer s mindenkorra rácáfolt, méghozzá egy igazán lenyűgöző öltözetben.
      Egészség
      Egyes kutatások szerint van egy olyan bizonyos aminosav, melynek fogyasztása elősegítheti a rákos sejtek növekedését, és amely aminosav megtalálható egy népszerű, sokak által fogyasztott...
      Lifestyle
      A Skorpió hallgasson a megérzésére és elkerülhet egy komoly bajt. Napi horoszkóp.
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.