Szőke Zoltán elárulta az igazságot: ezért döntött úgy, hogy búcsút int a Barátok köztnek

Szőke Zoltán úgy érzi, jó döntést hozott, amikor aláírta felmondását a Barátok köztben. Azonban döntése meghozatala előtt közel három évig hezitált.

Berényi Miklósként vált népszerűvé

Noha Szőke Zoltán grafikai formatervező technikusi szakon végzett, később az újvidéki Színművészeti Akadémián szerezte meg a diplomáját. Ezt követően a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz szerződött, ahol 1998-ig játszott, országos ismertséget azonban a Barátok közt című napi sorozat egyik fő karaktereként, Berényi Miklósként szerzett. A színész 2019 júliusában, 21 év után szállt ki a sorozatból, de egy utolsó jelenetre még visszatért búcsúzásul. Szőke Zoltán akkoriban mindenkit meglepett a döntésével, nemrég azonban őszintén elárulta, miért határozott úgy, hogy búcsút mond a sorozatnak. Részletek a galériában!

Több, mint húsz évig alakította a Barátok közt egyik legmeghatározóbb karakterét Szőke Zoltán, aki hosszas vívódás után döntött úgy, hogy búcsút int a sorozatnak. Jelenleg az erdőkertesi művelődési házat igazgatja, amely munka minden percét élvezi.
Kattints a további képekért!

Az egykori Tilda idén novemberben már 38 éves lesz, Szabó Erikán azonban nem fog az idő vasfoga.

Leadfotó: Instagram/ velvethu

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A héten felpörögnek a Bika a szerelmi életedben zajló események. Heti horoszkóp.
      Lifestyle
      Azt már sokan megtapasztalták, hogy nem érdemes kidobni a régi DVD-ket, mert akad köztük olyan, amit ma rengeteg pénzt érhet.
      Sztárok
      Nem véletlen, hogy mindenki a sztárpár lányának szettjéről beszél, ugyanis Harper Seven egy olyan darabban mutatkozott Párizsban, amit bizony minden nő szívesen viselne.
      Sztárok
      Akkorát robbant a Netflix új vígjátéksorozata a "A legértékesebb játékos", hogy a rajongók azonnal követelik a folytatást.
      Sztárok
      A színésznő rengeteget változott az 1990-es filmhez képest, melyben egy világ ismerte meg a nevét - persze azóta eltelt jó pár év, így nem csoda, hogy sokan szőke hajjal, ráncokkal már fel sem...
      Lifestyle
      Előfordul, hogy még a legegyszerűbb döntések is komoly dilemmát okoznak, különösen akkor, ha utólag állandóan azon töprengünk, mi lett volna, ha másképp döntünk.