Sztárok

Szex, drogok, rock&roll - Elton John semmit nem titkol új filmjében

A filmet korhatárossá kellett tenni.

Próbálták finomítani

Hamarosan megjelenik a magyar mozikban az Elton John életét részletesen feldolgozó dokumentumfilm, a Rocketman. A Taron Egerton főszereplésével készült mozi kapcsán a legendás énekes egy interjút is adott nemrég a The Guardiannek. Az énekes elmondta, bár a filmstúdiók kezdetben megpróbálták lebeszélni a nyers valóságról, és meggyőzni, hogy tompítsanak kicsit a drogokkal és szexszel kapcsolatos részeken, hiába. Elton John ragaszkodott a tényekhez.

Ami történt, megtörtént

A stáb ugyan sokat küzdött azért, hogy a film ne legyen korhatáros, de végül mégis finomítani kellett. Az énekes eredetileg megtiltotta, hogy lazítsanak azon a tényen, miszerint féktelen és hedonista életet élt a '70-'80-as években. "Nem akartam olyan filmet, ami tele van szexszel és drogokkal, de közben mindenki tudja rólam, hogy mindkettőből bőven kivettem a részem a '70-es és '80-as években. Ezért nem lett volna értelme olyan filmet csinálni, ami azt sugallja, hogy minden fellépés után csöndben visszamentem a hotelszobámba egy pohár meleg tej és a Biblia társaságában" - idézte fel filmjének előkészületeit a The Guardian hasábjaiban Elton John.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

25 éve tiszta

Elton John filmjét már csak azért is előzi meg ekkor várakozás, mert a tavaly megjelent hatalmas sikerű, de sok negatív kritikát kapó Freddy Mercury életét feldolgozó Bohém Rapszódia úgy idézte fel a zenész életét, hogy a szexuális preferenciáját és droghasználatát minimálisra vették. A zenész ígéri a Rocketmanben ez nem fog megtörténni. Elton egyébként önéletrajzi könyvében maga is vallott arról, hogy elvonókúrára kellett mennie a kokainfogyasztása miatt, de 2015-ben már a huszonötödik évfordulóját ünnepelte annak, hogy teljesen tiszta.

Alpári stílusban reagált egy ártatlan kérdésre.

Fotó: giphy.com, Leadfotó:123rf

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...
Lifestyle
Van az a naiv elképzelés, hogy a lakásunk biztonságos, mert jó környéken lakunk, masszív az ajtó, és különben is: „velünk úgysem történik meg”. Aztán elég egy rosszkor nyitva hagyott ablak vagy egy...
Egészség
Sajnos egyre többen lebecsülik az alvás fontosságát, pedig dermesztő hatásai vannak, ha nem pihenünk eleget.
Lifestyle
A magyar konyhának megvannak az ikonikus fűszerei, de az egyik teljesen eltűnt, ahogy haladtunk előre az időben.
Sztárok
A brit királyi családon belüli feszültségek régóta megszokottak, de volt egy olyan kijelentés, amely különösen mély sebet ejtett Vilmos hercegen: amikor tudomást szerzett róla, állítólag teljesen...
Lifestyle
Egy különleges esemény vagy meghívás új élményt adhat a Skorpiónak. Napi horoszkóp.