A Szerencsekerék történelmet írt ezzel a feladvánnyal: lássuk, te ki tudod-e találni

A Szerencsekerék szerdai adása igazán rendkívüli jeleneteket hozott, ráadásul a sztárvendég, Pető Brúnó is meglepte a közönséget.

Természetesen nem azzal, hogy kitalálta a végső feladványt

Továbbra is őrületes népszerűségnek örvend a Szerencsekerék a TV2-n. Pedig a múltkor még egy helyesírási bakiba is beleszaladtak, mivel „mennyasszonyi csokor” volt a megfejtés „menyasszonyi csokor” helyett.

Igazából a játékot ez abszolút nem befolyásolta, de a TV2 azért törölte a részt, amiben ez volt látható.

Most azonban egy olyan feladvánnyal álltak elő, ami abszolút szokatlan volt. Még Kasza Tibi is nevetett, amikor megjelent a táblán. A galériánkban megnézheted, te ki tudod-e találni!

Titeket is bezavarna a képen látható a feladvány? Nyilván legyünk pozitívak, így „szép az élet”! A Szerencsekerék most azonban egy két betűs feladványt húzott elő a kalapból, amivel tényleg történelmet írt. Ide kattintva rögtön meg is nézhetitek, ki tudjátok-e találni. A műsor azonban még tartogatott fordulatokat.
Kattints a további képekért!

Ugyebár már jó ideje távozott a köztévétől Lola, aki nem pihen, és folyamatosan új kihívásokba veti bele magát. A műsorvezető a TV2-nél tűnt fel, de a nagy kihívás az RTL-en vár rá.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Hosszú hetekig vezette a slágerlistákat az 1980-as években megjelent Jeremy című dal, amelyet tinédzserként írt Hevesi Tamás. Az énekes a Duna Családi kör című műsorában visszatekintve...
Lifestyle
Korábban már írtunk a kávé fogyasztásának egészségügyi előnyeiről és nemrég kiderült az is, hogy teljesen más hatást vált ki a szervezetünkben, ha különböző időpontokban isszuk. Most itt a legújabb...
Lifestyle
Abszolút nem mindegy, hogy milyen poloskával találkozunk Magyarországon. Bizony van olyan, ami meg tud csípni.