Szekeres Nóra modellnek áll

„Imádok öltözködni, s ha az alkalom engedi, kifejezetten feldob, ha egy éjszakára igazi királynőnek érezhetem magam.” - nyilatkozta Szekeres Nóra, aki szebbnél szebb ruhákat próbált fel, aminek köszönhetően ismét menyasszonynak érezhette magát.

Szekeres Nóra felkérést kapott, hogy az október 5-7. között megrendezésre kerülő Marie Claire Fashion Days nyitó-estjén Sármán Nóra ruhájában vonuljon végig a kifutón.

„Zavarba jöttem a megkereséstől, ugyanis nem vagyok túl rutinos modell” – mondta a műsorvezető. „Egyből az jutott eszembe, hogy mi lesz, ha a látványos show közben belegabalyodva a saját lábamba, vagy a ruhámba, esek egy óriásit. Jelenleg még ezzel a félelmemmel küzdök, de van két hetem túltenni magam, és gyakorolni kicsit” – nevetett Szekeres Nóri.

Sármán Nóra azonban olyan ruhát álmodott a műsorvezetőre, amely teljesen eloszlatta Nóri aggodalmát.
„Szekeres Nóri nem tud a kollekciómból olyan ruhát választani, amely ne állna jól rajta” – mondta a fiatal divattervező. „Nagyon megörültem, amikor elfogadta a felkérést, s egyből tudtam, hogy a csodás magyar csipkéből készült, akár vagány menyasszonyi ruhaként is működő „költeményem” megelevenedik majd rajta.”

A kislányként a nagymama menyasszonyi ruha-szalonjában játszadozó Sármán Nóra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett, és a London College of Fashion hallgatója is volt. A ruhatervezés mellett divatillusztrációval is foglalkozik. Neve egyre ismerősebben cseng nem csak a hazai, de a nemzetközi divatszakma köreiben is.

Az idei Marie Claire Fashion Days-en tíz hazai tervező mutatja be legújabb kollekcióját, átadják „Az év fiatal divattervezője pályázat” díjait, valamint workshop-ok és műhelybeszélgetések is színesítik a magyar divat kiemelkedő eseményének programját.

Forrás: Just Creative
Fotó: Pályi Zsófia

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Christmas
Bár a legtöbb embernek megvan a maga jól bevált halászlé receptje, és az sem kérdés, hogy mindenki máshogyan szereti, ám ha te is szívesen kipróbálnál idén valami újdonságot karácsonykor, és...
Lifestyle
Bár a statikus elektromosság nem a világ legnagyobb problémája, mégis bosszantó tud lenni, ha nap mint nap szembesülünk vele. Kövesd ezeket a tippeket, és élvezd, hogy a ruháid nemcsak jól néznek ki...
Sztárok
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Lifestyle
A közlekedési balesetek sajnos elkerülhetetlen részei a mindennapoknak, de a megfelelő biztonsági intézkedésekkel csökkenthetjük a sérülések kockázatát.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...