Vége: 11 év után szakított a magyar sztárpár

Nagyon úgy tűnik, hogy Tolvai Reni és Kállay-Saunders András hosszú, mindent túlélő kapcsolata véget ért.

Álompár voltak

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András kapcsolata igazán mesébe illő volt: a két énekes még a Megasztár 5. színfalai mögött ismerkedett meg és szeretett egymásba, azóta pedig szerelmük töretlen volt, immáron 11 éve. Bár sosem beszéltek a nyilvánosság előtt sokat magánéletükről, rajongóik azt mindig tudták, hogy Renivel és Andrással minden rendben, hiszen rendszeresen megosztották egymás új dalait, illetve a közösségi média felületein lájkolták is a másik képét, de még kommenteltek is egymás bejegyzései alá, habár közös fotókat csak ritkán osztottak meg. Nos, ahogyan azt a Blikk is írja, ezek a kedveskedések az utóbbi időben elmaradtak, habár Tolvai Reni nemrégiben még arról beszélt Osváth Zsolt ZSHOWtime című YouTube-műsorában, hogy már nagyon várja, hogy András megkérje a kezét, és akkor még úgy is érezte, hogy ez valamikor be fog következni, bár az énekesnő soha nem akart ezzel nyomást gyakorolni szerelmére, inkább csak türelmesen várt. Most azonban úgy tűnik, ennyi év után kapcsolatuknak még sem lesz „happy end” a vége – egy Renihez közel álló forrás elmondta, hogy a párnak nem volt könnyű meghozni a döntést, miszerint különválnak, ám a szakítás már régóta érlelődött. További részleteket olvashatsz galériánkat megnyitva!

Azt, hogy a két sztár között minden bizonnyal történt valami, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy András új frizurával lépett a változás útjára, míg Reni rengeteget fogyott az utóbbi időben, és szexibbnél szexibb képeket oszt meg Instagram-oldalán.
Kattints a további képekért!

Ben Affleck és Jennifer Lopez a nyár elején megerősítették, hogy randevúznak, és most végre hivatalossá tették a kapcsolatukat, épp a velencei filmfesztivál premierjén. Minden tekintet rájuk szegeződött a nagy nyilvános rendezvényen való debütálásuk miatt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A nyár végén több hazai retro fellépő kíséretében Magyarországra érkezik a BLUE együttes. A 2000-ben alakult fiúbanda a világ minden pontján fellépett már. Sikerüket az égig repítő All Rise és One...
      Lifestyle
      Van egy olyan trükk, amit bármikor bevethetsz annak érdekében, hogy kedvenc növényed még véletlenül se száradjon ki, és megőrizze nedvességtartalmát.
      Sztárok
      Robert Pattinson a 2020-as évek elején öltötte magára a denevérjelmezt: Matt Reeves grandiózus szuperhősfilmjében már ő váltotta a szerepet korábban alakító Ben Afflecket. A 38 esztendős színész...
      Sztárok
      Katalin hercegné eltökélt híve annak, hogy gyermekei átlagos, szeretetteljes, kiegyensúlyozott körülmények között cseperedjenek fel – ehhez pedig van egy jól bevált taktikája.
      Lifestyle
      Az óraátállítás kérdése régóta megosztja nem csupán Magyarország, de az egész Európai Unió lakosságát is. Vajon 2025-ben végleg búcsút inthetünk a sokak által kifogásolt gyakorlatnak?
      Sztárok
      A Tankcsapda egy közleményt adott ki, amiben bejelentették, hogy jelenleg csak Lukács László és Fejes Tamás marad a zenekarban.