54 évesen hunyt el a magyar színész, a tengerbe szórták hamvait
Nem tudott már színpadra állni
Mindenki tudta, hogy Szakácsi nagybeteg, de senki nem tudta felfogni, hogy ideje korán távozott el egy ilyen különleges alakja a magyar színházi életnek. Egykori kollégája halála után nyilatkozott a Blikknek arról, hogyan állt betegségéhez a színész az utolsó heteiben. "Fehérvárra jött, de már a kocsiból felhívott, hogy nem fogja tudni eljátszani az előadást. Megjött mégis, s amikor kettesben maradtunk az öltözőben, elsírta magát. Azt mondta: biztos össze tudtam volna szedni magam annyira, hogy színpadra lépjek, de aztán belenéztem a tükörbe. Így nem lehet operettet játszani. Ott, akkor halt meg először" - mondta megtörten Szurdi Miklós.
Szakácsi méltósággal viselte a betegségét. Sosem panaszkodott sem a környezetének, sem a médiának. Álmában érte a halál, családja körében. Halála előtt arra kérte szeretteit, hamvait szórják a tengerbe. Az urnáját családja a Földközi-tengerhez vitte, Rodosz napsütötte szikláinál szórták a vízbe a hamvait.
Susan Boyle nevét a Britain's Got Talent tehetségkutatónak köszönhetően ismerte meg a világ. A külseje miatt akkoriban rengeteg bántás érte, mára azonban teljesen megváltozott, és csinosabb, mint valaha.