Sztárok

Évek óta nem hallhattunk róla, most viszont szenzációs hírrel rukkolt elő a kétezres évek talán legnagyobb hazai tinisztárja

Megnősült SP, azaz Éder Krisztián, a kétezres és kétezertízes évek egyik legkeresettebb magyar zenei előadója.

Gyerekfejjel lépett a zenei pályára

SP - polgári nevén Éder Krisztián - zavarba ejtően fiatalon robbant be a magyar zenei piac élvonalába. Kevesen tudják, de zenei karrierje már a kétezres évek első felében - jóformán gyerekként - elkezdődött, majd az évtized közepén jött az underground korszak, mely meghozta az ekkor még mindig csupán kamaszévei végén járó SP első sikereit. Később a Viva TV is felfedezte, az évtized végén pedig igazi szupersztárrá nőtte ki magát. Már csak ezért is meglepő, hogy a 2010-es évek elején szinte teljesen visszavonult a mesterségétől, hogy ezután divatfotósként bontakoztassa ki a tehetségét. Az elmúlt években nem sűrűn hallhattunk Éder Krisztiánról, ám az egykori zenei előadó most bombasztikus hírrel kavarta fel maga körül az állóvizet.

Az évek óta New Yorkban élő Éder Krisztián még tavaly kérte meg szerelme, Brooke kezét, s a fiatalok most végre egybekeltek: esküvőjükre a hétvégén került sor - írja a 24.hu.
Kattints a további képekért!

Azahriah, azaz Baukó Attila jelenlegi szerelme, Luna Joanna rendesen felkavarta maga körül az állóvizet a 22 esztendős sztár történelmi jelentőségűként beharangozott koncertjei előtt.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.