Soha nem hallott Somló Tamás-dal került elő! Hihetetlenül gyönyörű
Somló Tamás jött és énekelt...
"Sokat dolgoztam vele, végül a rendező mégis azt mondta, nem tetszik neki, amit csináltam, és a dologból nem lett semmi. Addigra viszont már felvettük a hanganyagot. De Tamás ilyen volt. Szerződés nélkül, pénz nélkül – csak, mert megkértem –, jött és énekelt. Tudta, ha rajtam múlik, minden rendben lesz. Nem rajtam múlt, hogy a dal nem került a közönség elé" - nyilatkozta a KFT zenekar billentyűse.
Somló Tamás tavaly nyáron, hosszas betegség után hunyt el. A végsőkig kitartott és küzdött, orvosai szerint igazi csoda, hogy a diagnózis után még ilyen sokáig köztünk lehetett. Az imádott énekest és zenészt a mai napig gyászolja az ország.