Sigourney Weaver maga a megtestesült elegancia: a színésznőn nem fog az idő, 73 évesen is remekül néz ki – fotók

Sigourney Weaver, az Alien-filmek rettenthetetlen szörnyirtója hetven felett is lélegzetelállítóan szép.

Kortalan szépség

Sigourney Weaver 1949. október 8-án látta meg a napvilágot Susan Alexandra Weaver néven New Yorkban: édesapja az NBC tévétársaság igazgatójaként dolgozott, édesanyja pedig angol származású színésznő volt – a Sigourney nevet az eredeti Susan helyett tizennégy éves korában vette fel, Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című novellájának egyik mellékszereplője után. 1972-ben diplomázott az elit Stanford egyetemen, majd a nem kevésbé patinás Yale drámatagozatán tanult tovább: először a színpadon próbálkozott, majd 1977-ben Woody Allen Annie Hall című vígjátékában tűnt fel, mindössze hat másodpercre. Két évvel később indult el a siker felé vezető úton, amikor Ellen Ripley űrhajósnőt formálta meg a Nyolcadik utas a halál című, azóta klasszikussá vált sci-fiben, alakításáért Oscar-díjra is jelölték. Noha a színésznő kivételes karriert tudhat maga mögött, emellett fiatalkora óta reflektorfényben él, az óriási siker ellenére is önazonos tudott maradni: a mai napig híve a természetességnek, sosem feküdt kés alá, és egyáltalán nem érdekli, hogy ráncosodik. Ez pedig egyáltalán nem baj, sőt: minden nőnek tökéletes példát mutat. Noha immáron 73 éves, ma is pont olyan ragyogó és tündöklő, mint pályafutása kezdetén. Galériánkban megmutatjuk, milyen fantasztikusan néz ki a Golden Globe-díjas filmsztár:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bár Naomi Watts már az ötvenes éveit tapossa, ma is pont olyan gyönyörű és vonzó, mint karrierje kezdeti éveiben.

Leadfotó: John Ferguson/Mirrorpix/Getty Images

Oldalak

Sztárok
III. Károly trónra lépése óta egyre többen érzik úgy, hogy az uralkodót nem a diadal, hanem a bizonytalanság kíséri, így nem meglepő, hogy a palotán belül és kívül is sokan suttognak arról, hogy a...
Egészség
Az öregedés jeleivel való szembesülés sokak számára nem pusztán esztétikai kérdés, hanem lelki teher is. A jó hír az, hogy a folyamat üteme nem kizárólag az idő múlásán múlik, hanem azon is, mit...
Lifestyle
A megfelelő hidratálásról legtöbbször a víz jut eszünkbe, pedig léteznek olyan teák is, amelyek hatékonyan támogatják a folyadékpótlást. A dietetikusok szerint van egy gyógynövény, amely ebben...
Lifestyle
Sokan keresik azt az egyszerű esti rutint, ami különösebb erőfeszítés nélkül támogatja a fogyást. Létezik egy ital, amelyet egyre többen iktatnak be lefekvés előtt – nem véletlenül.
Lifestyle
Most megtudhatod, mit üzennek számodra az égiek egészség terén 2026-ban!
Lifestyle
A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le...