Nagy tervei vannak a 18 éves Schobert Larának: már most tudja, mi a szándéka édesapja cégével

Schobert Lara elárulta, mivel szeretne foglalkozni hosszútávon.
Nagykorú lett
Mint azt a Femcafe.hu is megírta, nemrég ünnepelte Schobert Norbert és Rubint Réka legnagyobb gyermeke, hogy nagykorú lett: Lara 2003. október 6-án jött világra, mostanra pedig gyönyörű fiatal nővé érett, ráadásul az elmúlt időszakban nagy népszerűségre tett szert, s már most az egész ország ismeri a nevét. Hatalmas követőtábora van az Instagramon, közismert márkákkal dolgozik együtt, emellett tavaly arra is lehetősége nyílt, hogy egy addig ismeretlen oldaláról mutassa meg magát: őt rejtette az Álarcos énekes első évadának Fagyi jelmeze, és elég sokáig versenyben maradt, ugyanis nyolcadikként leplezték le. Ráadásul a rejtőzködés is kiválóan ment neki, hiszen mindenkinek leesett az álla, amikor lehúzta magáról a maszkot: senki sem sejtette, hogy Larát a különleges adottságai mellett gyönyörű énekhanggal is megáldotta a sors. A fiatal lány számára fontos, hogy tudatosan építse a jövőjét és saját erejéből valósítsa meg önmagát, nem pedig a szülei hírneve által: éppen ezért vannak már most komoly, hosszútávú tervei.
Lapozz a részletekért!
Oldalak
