Rúzsa Magdi őszintén bevallotta: rettegett eljönni a kórházból a szülés után, nem érezte magát biztonságban

Rúzsa Magdi úszik a boldogságban, hiszen néhány hónapja adott életet a hármasikreinek. Az énekesnő azonban nem tagadja: volt időszak, amikor nem érezte magát biztonságban.

A szülés utáni időszakról mesélt

Rúzsa Magdi hosszú időt töltött kismamaként kórházban: az énekesnő két kisfiúval és egy kislánnyal volt várandós, az orvosok szerint komoly veszélynek volt kitéve állapota miatt, ezért huzamosabb időn keresztül megfigyelték. Február elején adott életet a gyermekeinek, Kevének, Zalánnak és Lujzának, akik teljessé teszik az életét, ám nem tagadja azt sem, hogy olykor nem várt nehézségekbe ütközik. Az egész család segítségére szükség van, hiszen egyedül képtelen lenne ellátni a feladatokat. „Nagyon kemény. Ez nem az az állapot, amit egyedül lehet csinálni (…) Az unokahúgom itt van nálunk állandóan, egyik nap az egyik nagymama főz, a másik nap a másik nagymama, és mindig itt van mellettünk valaki, mert három kézre szükség van. Szóval ez a része nagyon nem egyszerű” – árulta el korábban Magdi, aki nemrég őszintén beszélt a szülés nehézségeiről is. Részletek a galériában!

„Az ember azt gondolta, biztos csak a filmekben van így, hogy ennyire átrendeződik az élete, és már semmi más nem számít, csak hogy ők jól legyenek. Nagyon szerettem a várandósságomat, tele voltam érzésekkel” – mesélte a HOT magazinnak az énekesnő, akiben persze aggodalom is volt, hiszen előfordulhattak volna komplikációk.
Kattints a további képekért!

Rúzsa Magdi február elején adott életet hármas ikreinek. Az énekesnő imádja a szülői szerepet, bár bevallja: nagyon kemény időszakot él meg.

Leadfotó: Instagram/ ruzsamagdolna

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.
      Sztárok
      Bizonyára sok rajongó ült a tévéképernyők előtt szomorúan A Nagy Duett második élő show-jának végén, ugyanis egy olyan páros esett ki a zsűri és a nézők pontjai és szavazatai alapján, akiket bizony...
      Lifestyle
      Az Ikreket bajba sodorhatja egy ígéretesnek tűnő ajánlat. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      A TV2 sztárja egy Kiss Márk által tervezett ruhában tündökölt Till Attila mellett, és bizony azt kell mondjuk, lélegzetelállító volt benne.
      Lifestyle
      A Nyilas egy karnyújtásnyira van álmai megvalósításától. Heti horoszkóp.