Sztárok

Nadal tiszta erőből eltalálta a labdaszedő kislányt, ami azután történt, az könnyeket csal mindenki szemébe

Még mindig sokszor ismétlik az Eurosporton azt a jelenetet, amikor Rafael Nadal eltalálta a labdaszedő kislányt. Azt azonban nem tudják, hogy mi történt a meccs után.

Anita Birchallt akkor utolérte egy rövid időre a hírnév

A spanyol teniszlegenda, aki 22 Grand Slam-győzelmével és számos más elismeréssel írta be magát a sporttörténelembe, nem olyan rég bejelentette a visszavonulását. A 38 éves teniszező elmondta, hogy a novemberi Davis-kupa döntő lesz az utolsó versenye, ahol hazája színeiben lép pályára.

Rafael Nadal döntését hosszú sérülésekkel teli időszak előzte meg, ami miatt szinte az egész 2023-as szezont ki kellett hagynia. A spanyol klasszis elmondta, hogy bár nehéz döntés volt számára, úgy érzi, itt az ideje pontot tenni a profi pályafutása végére, és valami újba belevágni.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Nadal pályafutása során nemcsak a teniszpályán nyújtott teljesítményével, hanem sportszerűségével és emberségével is kiemelkedett. A galériánkban egy ilyen történetet idézünk fel, ami bárki szemébe könnyeket csal!

A rajongóknak még nem igazán jutott el a tudatáig, hogy nem láthatják majd többé a kedvencüket a pályán. Azonban sokan elfogadják, hogy ez volt az ésszerű döntés.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...