Sztárok

Vitray Tamás a plusz kilókkal küzdő Peller Mariann-nak: "Ha lehet, ne hízzon tovább"

A 39 éves televíziós már fiatalon is a plusz kilókkal küzdött.

Vitray Tamástól "kapott lendületet" a műsorvezető

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Peller Mariann nem szégyelli bevallani: már fiatalkorában is gyakran gyűlt meg a baja a testére szinte észrevétlenül felszaladó plusz kilókkal. A jeles televíziós mindkét várandóssága után komoly súlyfelesleggel küzdött, sőt már húszas éveiben, egyetemi tanulmányai alatt is félt ráállni a mérlegre.

„Az első szülésem előtt két héttel 98 kg-ot mutatott alattam a mérleg. Nem mertem többet ráállni… Kemény munkával mindkét terhesség után két kilóval lettem kevesebb az induló súlyomnál. Igen, nekem azt a pluszfeladatot szánta a sors, hogy megküzdjek a kilók kordában tartásával. A húszas éveimben, az egyetemen már 83 voltam, aztán Vitray tanár úr szólt, hogy ’ha lehet, ne hízzon tovább.’ Ettől lendületet kaptam, és ledobtam nyolc kilót, mire ő meg is dicsért” - idézte Peller korábbi vallomását a Story.hu.

Sokan aggódnak Kelemen Annáért, aki az utóbbi időben drasztikus fogyáson ment keresztül, még úgy is, hogy soha nem volt még csak telt sem, nemhogy túlsúlyos.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...