Peller Anna szörnyű titkokat árult el gyerekkoráról: a csinos műsorvezetőt tiniként bántalmazták, azóta minden reggel mérlegre áll
Vágyott arra, hogy szeressék
A Peller-lányok számára egyébként a színművészet talán életmentő volt a lelki bántalmazás és a kiközösített gyermekkor után. A kiközösítésben az a fájdalmas, hogy a gyermeki lét rendkívül kiszolgáltatott, kiskamaszként, gyerekként a jóllét a kortársaktól függ. Anna vágyott arra, hogy szeressék, és az annak idején őt kipécézők talán már nem is emlékeznek így. A gyerekkori verbális bántalmazás – a bullying – téma manapság bekerült a köztudatba, de akkoriban, amikor Anna volt gyerek, ezzel nem foglalkozott a közvélemény. „Akkoriban ez majdhogynem tabu volt, nem foglalkoztak annyit a gyerekek lelkével. Ennyi impulzust, ami éri a gyerekeket… Hogy lehet befogadni ezt a felpörgött őrületet?” – veti fel Anna. A bántalmazás sokkal több platformon éri már a gyerekeket, mint anno. Anna szülőtársakkal, barátokkal beszélget a témáról, hogyan lehet leghatékonyabban védeni a saját gyereke lelkivilágát. Arról is beszél kislányával, hogy őt magát hogyan bántalmazták gyerekként. Anna túlsúlyos, szemüveges kislány volt. A beszélgetésekkel edukálja gyermekét, hogyan viszonyuljon másokhoz, hogyan kapcsolódjon kedvesen a többiekhez. Ezt Mariann is így csinálja a saját fiaival. A műsorvezető 4 éve egyébként visszament a régi iskolájához, megsimogatta a falakat és megbocsátotta a történteket. „Mindig ott lesz a lenyomata, de az a fájdalom, amit akkor éreztem, már nincs ott” – vallotta Anna, aki mára feldolgozta a történteket, igaz ez csak 41 éves korára sikerült.
Kriszta megjegyzi, hogy Anna kíváncsisága szinte határtalan, „ömlik belőle a kíváncsiság, mintha hiányozna egyfajta szűrő, a szó jó értelmében, olyan, mintha kitárt lenne”. Anna ezt gyerekkorában leírta a naplójában, mondván ő jó ember akar lenni. Ez valószínűleg a sok bántásra is visszavezethető. Mert a legfontosabb, hogy valakit igazán szeressünk, és ha nem árad a szeretet, akkor ne bántsunk másokat. Kriszta rákérdez az irigység érzésére. Anna elismeri, hogy egy színházi, drámai szerep kapcsán megjelent benne, ám bár belül fájdalmas volt ez számár, de mégis odament és gratulált a befutó színésznőnek. Közben persze nagyon sokan biztosan irigylik Annát is, hiszen nagyon sok platformon jelen van, sok esetben jókor volt jó helyen a szerepek megnyílásakor vagy épp a szinkronizálás esetében. Az irigység érzése, ami másokból árad az azonban aggasztja őt, ezt is nagyon nehezen éli meg. Ennek oka a szeretetigény, amit indig is érzett, azaz folyamatosan vágyik arra, hogy szeretve legyen, ez a levegő számára. Nem kuncsorog érte, hanem egyszerűen igényli. A bántásokat már nem veszi fel, így a közösségi médiából érkező negatív kommentek sem érdeklik, hiszen ma már pontosan tudja, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni. „Megint a külsőm. Fogytam 100 kilót, mit kellene még tennem?” – veti fel a kérdést. DTK hozzáteszi, hogy a színészet szakmaként arra is alkalmas, hogy látványosa oda lehessen állni a szeretetért. Annának a szeretet és a dicséret, olyan életerőt adott, amely maga a „boldogság”. Anna épp ezért a hosszú próbákkal, és sok felkérésből adódó terheléssel együtt is imád színész lenni. Az Aranyoskám egyik mondatát idézi: „A színpadon érzem magam igazán biztonságban”.
Cikkünk folytatódik, lapozz!
Oldalak
Hasonló cikkek
