Sztárok

Rutinvizsgálatra érkezett a kórházba, komoly műtétre volt szüksége Pelének

A 80 éves brazil focilegenda a múlt héten került kórházba, ahol egy súlyos beavatkozáson is átesett azóta. Eleinte nem árulták el, hogy mivel műtötték, mostanra azonban erre is fény derült.

Pelé kórházba került

A háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, korának meghatározó játékosa, Pelé egészségi állapotáról hétfőn számolt be a Reuters. Ekkor már tudni lehetett, hogy a világklasszis focista pár napja egy rutin ellenőrzés miatt vonult be a kórházba, ahol azóta benntartották, miután felfedeztek egy gyanús daganatot a vastagbelében, amit a hétvége folyamán sikerült az orvosainak eltávolítani.

A Sao Pauló-i Albert Einstein kórház közleményében az áll, Pelét megfigyelés alatt tartják az intenzív osztályon, de előreláthatólag kedden átszállítják egy kórterembe a lábadozása hátralevő idejére. A sportoló is közzétett egy bejegyzést a közösségi oldalán, miszerint jól érzi magát.

Szerencsére már megszoktam, hogy nagy győzelmeket ünnepelhetek veletek. Ehhez a mérkőzéshez is egy nagy mosollyal az arcomon és sok optimizmussal állok neki. Boldog vagyok, hogy a családom és a barátaim szeretete vesz körül” – írta Pelé.

Aktív sportolóként a focista híres volt arról, hogy szinte alig szerzett sérüléseket a pályán, de élete későbbi szakaszában csípőbántalmai miatt nem tudott segítség nélkül járni. Pár hónapja a fia azt állította, apja depresszióval küzd, de ezt az egykori labdarúgó később tagadta. A nyilvános megjelenései számát már a világméretű koronavírus-járvány előtt csökkentették, de azóta a minimumra csökkentették azon alkalmak számát, amikor a 80 esztendős Pelé elhagyta az otthonát.

Legendás barátság fűzte össze a két francia sármőrt, akik annak idején együtt kezdték a színészi pályát. Alain Delon könnyek között búcsúzott Jean-Paul Belmondótol.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Egészség
      Egyes kutatások szerint van egy olyan bizonyos aminosav, melynek fogyasztása elősegítheti a rákos sejtek növekedését, és amely aminosav megtalálható egy népszerű, sokak által fogyasztott...
      Lifestyle
      A Skorpió hallgasson a megérzésére és elkerülhet egy komoly bajt. Napi horoszkóp.
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.